Kossuth kiállítás Debrecenben
A világban csaknem 300 Kossuth-szobor, illetve -emlékhely található; közülük mintegy kétszázat mutat be az a fotó- és dokumentum-kiállítás, amelyet Bölcskei Gusztáv református püspök nyitott meg Debrecenben a Református Nagytemplom kiállítótermében.
Dátum: 2002-09-15 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:33.263079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében utalt arra, hogy a kiállítás is jól illeszkedik abba a megemlékezés sorozatba, amelyet Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója alkalmából rendeznek szerte az országban.
A kiállított képek többségének alkotója Messik Miklós, a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület elnöke elmondta: szervezetük egy éve azért alakult, hogy feltérképezze és feldolgozza a világ különböző országaiban található magyar emlékeket. A Debrecenben szeptember 25-éig megtekinthető tárlaton 50 tablón, több mint 200 felvételen és dokumentumon mutatják be a hazai és külföldi Kossuth-emlékhelyeket, elsősorban az észak-magyarországi, az alföldi, a dunántúli, a Pest megyei, illetve a londoni, a párizsi és az amerikai Kossuth-emlékhelyeket tekinthetik meg az érdeklődők. Messik Miklós tájékoztatása szerint ősszel Budán nagyobb szabású Kossuth-kiállítást is rendeznek, ahol a legmarkánsabb hazai Kossuth-szobrok mellett az emigrációs emlékeket is bemutatják.
MTI- fidesz.hu