Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nalcsiki terrortámadás céljáról találgat egy orosz lap

Egy orosz lap újabb adalékokat talált annak a latolgatásnak az alátámasztására, amely szerint a múlt heti kabard-balkárföldi iszlám gerillatámadás célja egy barát-ellenség felismerő rendszerrel felszerelt katonai repülőgép elrablása volt egy stratégiai létesítményre való csapásmérés céljából.


Dátum: 2005-10-18 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:42.191222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Először is a nalcsiki repülőtér biztonsági szolgálatának parancsnokhelyettese, akit a támadás előtt néhány nappal tartóztattak le, elismerte, hogy együttműködött a gerillákkal és átadta nekik a reptér térképvázlatát - mutatott rá az Izvesztyija keddi számában.

Másrészt még júniusban a különleges szolgálatok kezére került egy domogyedovói légibemutatón készült videofelvétel Samil Bászájev csecsen szélsőséges gerillavezér archívumából, aki magára vállalta az elvetélt kabard-balkárföldi akciót, és elismerte, hogy a gerillák árulás következtében sok embert vesztettek.

Ha feltételezzük, hogy a gerillák tényleg repülőgépet akartak rabolni, de tervük az utolsó pillanatban meghiúsult, akkor érthetővé válik azok magatartása, akik a nalcsiki rajtaütéseket végrehajtották - írta az orosz lap.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek