Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért kell földvédelmi járadékot fizetni környezetvédelmi beruházás esetén?

Az idei és az következő évek fontos környezetvédelmi feladata, hogy Magyarországon lényegesen javuljanak a tarthatatlan hulladékkezelési viszonyok. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk során a támogatási programokból hazánk nagy összegeket pályázott meg és nyert el hulladéklerakók és -udvarok létesítésére.


Dátum: 2005-10-18 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:43.134880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezek a beruházások azonban az önkormányzatok tevőleges közreműködése nélkül nem valósulhatnak meg. A települések számára nehezen elviselhető teher, hogy a termőföldről szóló törvény földvédelmi járadék fizetését teszi kötelezővé a kommunális hulladéklerakók, -udvarok és védőterületeik létesítése után.

A Fidesz-frakció Környezetvédelmi Kabinetje fontosnak tartja azt a törvénymódosításra irányuló fideszes kezdeményezést, amely a környezetvédelmi érdeket szolgáló beruházások esetén a földvédelmi járadék megfizetését nem tenné kötelezővé. A kabinet arra kéri a környezetvédelmi minisztériumot és annak vezetőjét, hogy támogassa ezt a javaslatot!

Turi-Kovács Béla

környezetvédelmi kabinetvezető

Fidesz-frakció

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek