Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Teljes titoktartás Huszein pere körül

Teljes titoktartás övezi az iraki hatóságok részéről Szaddám Huszein bukott diktátor szerdán kezdődő perének lebonyolítását.


Dátum: 2005-10-18 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:51.175178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárgyalást a feltételezések szerint Bagdadban a szigorúan őrzött "zöld zóna" egyik épületében tartják. Ebben a körzetben vannak az iraki kormányhivatalok, valamint az amerikai és a brit nagykövetség. Biztonsági okokból az utolsó pillanatig titokban tartják az öttagú bíróság összetételét, akik az iraki különleges bíróság szóvivője szerint az iraki bírói testület "ismert alakjai". Ugyancsak nem közölték előre a tárgyalás kezdésének időpontját sem. Szaddám Huszein egykori, feloszlatott Baasz Pártja kedden közleményt adott ki, amelyben "ellenállásra", az amerikai erők és "ügynökeik" elleni összehangolt támadásokra szólított fel attól a pillanattól kezdve, hogy a volt elnök megjelenik bírái előtt.

A szóvivő közlése szerint a per nyilvános lesz, de elképzelhető, hogy a bíróság a zárt tárgyalás mellett dönt. Az egykori diktátor egy páncélozott üvegfal mögött jelenik majd meg a tárgyalóteremben. Amikor az iraki állami televízió felvételről bemutatta Szaddám Huszein első, vizsgálóbíró általi kihallgatását, a hangot levették. Több arab televízió azonban meg tudta szerezni a hangfelvételt és így játszották le. Ezen világosan hallható volt, hogy a bukott elnök így igazolta személyazonosságát: "Szaddám Huszein al-Madzsíd, az Iraki Köztársaság elnöke." A bíró azonnal helyesbítésre szólította fel a jegyzőt: "Név, előnév: Szaddám Huszein. Foglalkozás: volt köztársasági elnök." Amikor az 1990-es kuvaiti invázióról kérdezték, Szaddám Huszein a kuvaiti vezetőket "kutyáknak" nevezte.

Ezt a kihallgatást is szigorú biztonsági rendszabályok közepette végezték. A bíró hét vádpontot, köztük az emberiesség elleni bűntettekét ismertette Szaddám Huszeinnel. A volt elnökét és hét alvezérét a szerdai tárgyaláson az észak-iraki Dudzsailban elkövetett vérengzés miatt vonják felelősségre. 1982-ben a falu 143 síita lakosát mészárolták le, megtorlásul az elnöki konvoj elleni támadásért. A kevés kiszivárogtatott információk egyike szerint az első tárgyalási napon eljárási kérdésekről lesz szó, továbbá felolvassák a vádiratot. Elképzelhető, hogy Halil ad-Dulaimi, a volt elnök iraki ügyvédje a per elhalasztását kéri, arra hivatkozva, hogy kevés időt kapott a vádirat tanulmányozására. Az iraki különleges bíróság, amelyet Paul Bremer, Irak volt amerikai kormányzója állított fel, tárgyalja továbbá az 1968. július 17-i, Baasz párti puccs és 2003. május 1. között irakiak ellen elkövetett bűnöket, továbbá az 1980 és 1988 közötti iraki-iráni háború, és az 1990-91-es kuvaiti invázió bűntetteit. Az első fokú bíróságnak öt, öt évre kinevezett állandó tagja van, míg a fellebbviteli bíróság kilenc tagjának és a 20 vizsgálóbírónak három évre szól a mandátuma. Az ügyészek ugyancsak húszan vannak, és hároméves szerződést kaptak. A bíróság többségi döntés alapján hoz ítéletet, az elítéltnek joga van a fellebbezésre.

Szaddám Huszeint és hét alvezérét akár kötél általi halálra is ítélhetik. De egy, a bírósághoz közelálló forrás szerint a halálos ítéletet csak 30 nappal azután hajtják végre, hogy kimerítettek minden fellebbezési lehetőséget. Irakban 2003 márciusában Paul Bremer felfüggesztette a halálbüntetést, de 2004. június 30-án visszaállították. Dzsalal Talabani iraki köztársasági elnök bejelentette, hogy személyes meggyőződésből nem fog aláírni egy Szaddám Huszein elleni esetleges halálbüntetést.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek