A MÁV alapvető társadalmi ügy
A MÁV jelenlegi rossz helyzetével és magyar vasút alapvető társadalmi fontosságával indokolta Fónagy János a vasút helyzetét vizsgáló bizottság felállítását kedden az Országgyűlésben a javaslat általános vitájában.
Dátum: 2005-10-18 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:52.057670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fónagy János hangsúlyozta: a magyar vasút nem pusztán vállalati, hanem alapvető társadalmi ügy, egy olyan intézmény, amely a megteremti a vidéki emberek biztonságát, a vidék lakosságmegtartó képességének növelésében is szerepe van. Mint mondta, kívánatos lenne, hogy a bizottság a közeljövő feladataival kapcsolatban egy konszenzusos megállapodást fogadna el, a MÁV fejlesztésére és stabilizálására vonatkozóan. "Emeljük fel a magyar parlament szintjére magyar vasutat" - mondta a politikus, aki szerint a vasútnak.
Jelenleg a MÁV a legnagyobb foglalkoztató az országban, 47 ezer embernek ad munkát - tette hozzá a képviselő, aki szerint a nyugdíjas vasutasokat és családjaikat is beleszámolva 220-250 ezer embert érint a MÁV ügye.
MTI - fideszfrakcio.hu