Gagyik leszünk, mindhalálig?
Az elmúlt esztendő televíziós történéseinek a legörvendetesebb és leghasznosabb (és valószínűleg az egyetlen) mozzanata a Kisfilmek a nagyvilágból című, szórakoztatva ismeretterjesztő összeállítás - többévnyi, méltatlan száműzetés utáni - újraindítása volt. Fő műsorként, érdekes adásokkal, úgy, ahogyan kell. Amiként a parancsuralmi időkben is kitalálták a bölcs és fondorlatos televíziós szerkesztők.
Dátum: 2002-09-15 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:34.201656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha ritkán is jelentkezett a Kisfilmek a nagyvilágból 2001 óta, boldogok lehettünk vele, mert biztosak voltunk benne, hogy másutt még nemigen látott, európai színvonalú ismeretekhez juttat bennünket az az egy-másfél óra, amit szerda esténként az m1 társaságában töltünk. Szeptember 4-én azonban hiába várakoztunk, a kiadott műsortól eltérően Kisfilmek a nagyvilágból helyett buta, agyonismételt, hazai viszonyainkhoz semmi módon nem illeszkedő nagyfilmet kaptunk - az amerikai mikroklímából.
Balfékek párválasztási botladozását a zseniális Hitchcock helyett, a fjordok helyett. A hirtelenjében elkövetett műsorváltozásra nincs semmiféle elfogadható magyarázat, az eltervezett kisfilm-program készen állt a vetítésre, jogdíjak, szinkron, képminőség, minden rendben volt. Valamelyik "új söprű" takarította el a sokak által kedvelt programot. Csak kósza hírek szállingóznak a Magyar Televízió székháza fölött, hogy miért. Húsz százalék alatt volt a Kisfilmek a nagyvilágból című, rendszeresen jelentkező összeállítás nézettsége, mondják, ez okozta a vesztét. Azt a nézőt, persze, aki kicsit is járatos a televíziók világában, ez az indoklás sem hatja meg. Hiszen, ha a nézettségi mutatók, a bűvös húsz százalék figyelembevételével engednék képernyőre a televíziós programokat, be is zárhatnák akár a céget, olyan kevés műsornak adatik meg a húsz százalék fölötti nézőszám. De azért sem áll meg a lábán az efféle okoskodás, mert a döntés, amelyet alá kellene dúcolni vele, komoly minőségi s műfaji dilemmákat vet föl. Azt a föltételezést ülteti el az igényes közszolgálati tévére számító nézőben, hogy a Magyar Televízió eztán semmibe veszi ismeretterjesztői kötelességét, kiváltképpen, ha színvonalas szórakoztatással párosítva szolgálhatna vele.
Nem ötlenének fel az emberben ily sötét gondolatok, ha a Kisfilmek helyett valami érdemleges és fontos műsort illesztenek adásba, s nem a gagyinál is gagyibb amerikai filmet. Olyan produkciót, amit talán még a kereskedelmi televíziók is pironkodva vetítenének fő műsoridőben. Egyszer már átéltük, milyen az, ha éppen az első számú közszolgálati televízió üzen hadat az ismeretterjesztésnek, a történelmi és kultúrtörténeti ismereteknek mindenekelőtt, de a természettudományos, a technikatörténeti tudnivalóknak is.
Emlékszünk rá még néhányan, miként szűnt meg seregnyi közkedvelt műsor a 90-es évek derekán, hogyan tűnt el az Iskolatévé, a Delta és társai. S azt is tudjuk, mi jött a helyükre: csacska játékok, latin-amerikai sorozatok és dermesztően unalmas beszélgetős műsorok. A Magyar Televíziónak az a derékhada, amelyik a nagypolitika forgandóságától függetlenül is tudja a dolgát, és színvonalas programokkal akarja körülvenni a nézőközönséget, véres verejtékkel küzdött, hogy legalább valamicskét visszahozzon a lenézett, pusztulásra ítélt televíziós értékekből. Most megint törekvéseik, terveik megkezdett munkájuk "lenullázása" következik? Hogy gagyik legyünk, mindhalálig...
Ha olykor-olykor feltűnik a képernyőn egy-egy érdekes dokumentumműsor, ismeretterjesztő film (a Duna Televízió szerencsére még szolgál effélékkel), az adás másnapján órák hosszat beszélgetnek róla az emberek. Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Pusztai emberek című, megrendítően szép munkájának még csak a híre érkezett el hozzánk, de máris számosan jelezték: látni akarják. Ember Judit este későn mesélte el a Tálentum adásában, mit tudott meg az utóbbi időben híres filmjének, az egyik első koncepciós per vádlottjainak és áldozatainak az igazát kutató Pócspetrinek az évtizedeken át titkolt, szörnyű tartozékairól. És másnap szinte égtek a telefonvonalak, annyi embert foglalkoztatott a rendezőnő voltaképpen igen tapintatosan közreadott "utóhangja". Pócspetrin az egyházi iskolájukért tűntető lakosság megregulázására vállalkozó rendőrt halálos golyó érte.
A kelet-magyarországi kis falut nyomban elárasztó nyomozók, ávósok, miután félholtra verték a népet, gyorsan megtalálták azt a fiatalembert, akire Rákosi koncepciójának megfelelően politikailag is hasznosnak látszott ráhúzni a gyilkos szerepét. A jogtalanságokkal tűzdelt per, amely "természetesen" a vétlen fiút halálra ítélte, még a nyomozati eljárásnál is gyorsabb volt. Noha minden nyom, minden jel arra mutatott, hogy akinek az életét kioltották, nem lehetett a tettes.
Ember Judit, húsz évvel filmjének leforgatása után, ötven évvel Pócspetri gyászos napja után, "engedélyt" kapott, és, ha nem is teljes névvel, de elmondhatta végre, amit filmjének zártkörű vetítése után hoztak a tudomására, hogy ki volt valójában a gyilkos. (Egy újságíró, aki később a Magyar Televízió egyik vezető munkatársa lett.) Ha majd a sok buta amerikai film és hazai show, valóságjáték hatására mindnyájan gagyik leszünk, ezek a dolgok biztosan senkit sem fognak érdekelni, és még tíz százalékos nézettsége sem lesz az ismeretterjesztő műsoroknak. Lehet, hogy ez a szép, új világ lebeg azoknak a döntnököknek a szemük előtt, akik a Kisfilmeket Hitchcockkal egyetemben kiebrudalják a heti műsorból?
Lőcsei Gabriella írása, www.mno.hu 2002. szeptember 15.