Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szita Károly: jogos volt az árvízkárokra kért vis maior igény összege

Kaposvár polgármestere kijelentette: közeleg az igazság pillanata, azaz hamarosan kiderül, jogos volt a város önkormányzati intézményeiben keletkezett árvízkárok helyreállítására igényelt 248 millió forintos vis maior igény.


Dátum: 2005-10-18 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:36:53.251647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mintegy negyvenötmillió forinttal nagyobb a város kára a területfejlesztési tanács által megállapított vis maior támogatásnál - közölte Szita Károly kedden, a városházán tartott sajtótájékoztatón. A polgármester elmondta: az említett összeg csaknem megegyezik azzal, amennyivel csökkentette a támogatást a megyei területfejlesztési tanács, amely a Belügyminisztérium kérésének eleget téve felülvizsgálta a károkat és ezt követően 191,5 millió forintot tartott indokoltnak. Szita Károly elmondta: a város a károk helyreállítására kiírt közbeszerzési pályázatokra beérkezett, legolcsóbb árajánlatok alapján kéri a 45 millió forint többletet. Hozzátette: időközben megérkezett a hivatalba egy, az árvízi védekezés költségeiről szóló 13 millió forintos számla, amelynek ellentételezését ugyancsak kérik a vis maior keretből. Kaposvár ígéretet kapott rá, hogy a teljes kára meg fog térülni - mondta Szita Károly, hangsúlyozva: az önkormányzat ígéretet tett a károk helyreállítására. Ez mindenképpen megtörténik, hiszen a kaposvári közgyűlés megszavazta, hogy a város költségvetési hiányának terhére el kell végezni a szükséges munkákat, akkor is, ha a vis maior keretből nem kap több pénzt a megyeszékhely - tette hozzá a polgármester.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek