A magyar költségvetési kudarcról cikkezik a Financial Times
A magyar gazdaság egyensúlytalanságai és az "ellenőrzés alól kicsúszott" államháztartási hiány jelentős forintgyengüléshez vezethetnek, aminek "katasztrofális" következményei lehetnek a devizaalapú hiteleket felvevő fogyasztók számára, áll a Financial Times szerdai elemzésében. A lap szerint "a költségvetési kudarc", amelyhez magas folyómérleg-hiány járul, már a forint helyzetének aláásásával fenyeget.
Dátum: 2005-10-19 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:00.986228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A londoni üzleti napilapnak Palócz Éva, a Kopint-Datorg gazdaságkutató vezető közgazdásza azt mondta, hogy ez "nagy veszély", mivel a lakosság most szinte kizárólag devizában vesz fel hiteleket. A cikk idézi az MNB adatait, amelyek szerint a devizában fennálló háztartási adósság a magánszektorban kint lévő teljes hitelállomány 25 százalékára duzzadt a 2003 végén mért 5 százalékról. Az idei év első nyolc hónapjában a magyarok 465 millió euró értékű, devizaalapú jelzáloghitelt vettek föl; ez az összeg 20 százalékkal haladja meg a jelzáloghitel-állomány ugyanezen időszak alatt bekövetkezett nettó növekedését, áll a szerdai Financial Timesban.
Az elemzés szerint a magyar fogyasztók tudatában vannak a kockázatnak, "de nem izgatják magukat". A jegybank azonban nem ennyire derűlátó: egyik legutóbbi jelentésében azt írta, hogy a devizahitelezés és a növekvő gazdasági egyensúlytalanságok elegye veszélyeztetheti a bankrendszer stabilitását, áll a londoni lap cikkében.
A Financial Times szerint a devizaalapú hitelek mennyisége kisebb gond lenne, ha a magyar kormány nagyobb sikereket ért volna el a költségvetési hiány csökkentésében, ugyanis "a költségvetési kudarc", amelyhez jelentős külső tőkebeáramlással finanszírozandó magas folyómérleg-hiány járul, most már a forint helyzetének aláásásával fenyeget. A forint, miután hónapokig stabilan 245 forint/euró körül mozgott, a héten 253 fölé gyengült, máris emelve minden devizaadós törlesztéseit, áll a cikkben.
A brit lap szerint a magyar kormány valószínűleg 2012-ig, vagy még későbbre fogja kitolni az euróövezeti csatlakozás céldátumát, mivel "nem képes a saját maga által szabott határokon belül maradni".
hirado.hu - fideszfrakcio.hu