Bátran bujkál Gyurcsány Ferenc
A szocialisták továbbra is asszisztálnak Gyurcsány Ferenc bujkálásához, mai döntésükkel ugyanis megakadályozták, hogy kiderüljön az igazság, vagyis hogy jogszerű forrásból származott-e a miniszterelnök 2003-as jövedelme - mutat rá Szijjártó Péter.
Dátum: 2005-10-19 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:01.592377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóközlemény
Az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló bizottság a közelmúltban felhatalmazta a testület elnökét arra, hogy kérje be az Altus Rt. 2003. és 2004. évi mérlegét, valamint kérjen állásfoglalást a Cégbíróságtól, hogy vajon jogszerű döntés alapján vett-e fel Gyurcsány Ferenc 72 millió forintnyi osztalékot 2003-ban. A kért dokumentumok megérkeztek, azonban a vizsgálóbizottság kormánypárti tagjai leszavazták az azokban foglaltak megtárgyalását.
Holott a Cégbíróságtól beérkezett iratokból egyértelműen kiderült, Gyurcsány Ferenc 2003 májusában jogellenesen adott meghatalmazást a tulajdonosi jogok képviseletére az Altus Rt. vezérigazgatójának, aki később ezen jogellenes meghatalmazás alapján hozta meg a 72 millió forintnyi osztalékfizetésről szóló döntést. A szocialisták továbbra is asszisztálnak Gyurcsány Ferenc bujkálásához, mai döntésükkel ugyanis megakadályozták, hogy kiderüljön az igazság, vagyis hogy jogszerű forrásból származott-e a miniszterelnök 2003-as jövedelme.
Szijjártó Péter
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője
Budapest, 2005. 10. 19.