Pártatlanul kell vezetni az önkormányzatot
Csaknem kilencvenezren élnek a XVII. kerületben, ahol a kertváros mellett lakótelepek is vannak. Rákoskeresztúr, Rákoscsaba, Rákosliget, Rákoshegy, Rákoskert nem a főváros peremkerülete, önálló arculata van. Koltai Ildikó, a városrész volt országgyűlési képviselője most a Fidesz-Magyar Polgári Párt, az MDF, az MKDSZ és a Kisgazda Polgári Egyesület polgármesterjelöltje. Szerinte az önkormányzat baloldali vezetése feléli a település vagyonát, folyamatosan működési hiánnyal küszködik, és nincsenek távlati tervek a kerület fejlesztésére.
Dátum: 2002-09-16 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:35.717937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Más külső kerületekhez hasonlóan itt is erős a baloldali bázis. Mire számít?
- Képviselő koromban is azt gondoltam, ha a kerület érdekeit nézzük, akkor félre kell tenni a párthovatartozást. Ehhez tartottam magam négy éven keresztül, így dolgoztam az Országgyűlésben is. Ennek eredménye az, hogy a XVII. kerületbe közel ötmilliárd forintot tudtam fejlesztésre "behozni". Kétmilliárd- kétszázmillió forint kormánypénzt aszfaltútépítésre szereztem, amiért nagyon meg kellett küzdeni, mert az önkormányzat későn kezdte el a terveztetést, s bizony sokat kellett lobbizni a Pénzügyminisztériumban, hogy ne veszítse el ezt a pénzt a kerület. De a támogatást is furcsa módon fogta fel a szocialista önkormányzat, hiszen ott, ahol ezek az útépítések folynak - mintha útépítő közösség alakult volna -, minden ingatlantulajdonostól beszedtek ötvenezer forintot. Ez ellen a kerületi Fidesz-frakció erőteljesen tiltakozott. Elmondtuk, hogy az útépítésre szánt pénz nem az önkormányzat pénze, ezért nem kell hozzájárulás, s a törvény szerint akkor lehet ezt a pénzt beszedni, ha az utcában élők hetven százaléka beleegyezik.
- Úgy tudom, hogy a jelenlegi önkormányzat szocialista-szabad demokrata vezetése a saját sikerének könyveli el az úthálózat fejlesztését.
- Megszokhattuk, hogy sok esetben a sikert ők aratják le akkor is, ha meg sem dolgoztak érte. Ugyanakkor mindez a kerület érdekeit szolgálja, mert Budapesten a XVII. kerületben volt a legtöbb földút, összesen 220 kilométernyi, ami elképesztően hosszú. Ebből a pénzből eddig 35 kilométernyi aszfaltutat építettek.
- Tudnak arról a kerület lakosai, hogy ön járta ki az útépítésre a pénzt?
- Viszonylag kevesen tudnak erről. Az önkormányzat lapja - közpénzekből- voltaképpen az MSZP pártlapja, ahol eddig nemigen szólalhattam meg, és nem írtak az országgyűlési képviselői munkámról sem, pedig ezt a kerületet képviseltem. Az egyik leggyakrabban felszólaló képviselő voltam, több törvény előkészítésében vettem részt: például a nem dohányzók védelméről szóló törvény megalkotásában, továbbá a magzati élet védelméről és a fogyatékosokról szóló törvény előkészítésében is.
- Akkor ez a baloldali önkormányzati vezetés úgy működik itt, mint egy pártsejt: nemigen engedik közel a másként gondolkodókat.
- Tökéletesen igaza van, nagyon nehéz bekerülni ebbe a körbe.
- Milyen a helyi képviselő-testület összetétele?
- A baloldali vezetésnek van abszolút többsége, amit úgy értek el, hogy van egy kéttagú frakció, az úgynevezett Független Polgárok Szövetsége, amely minden ügyben mellettük szavaz a testületi ülésen.
- Miért látja szükségét annak, hogy a jövőben más legyen a polgármester, és a polgári erők kapjanak vezető szerepet?
- 1998-ban úgy adtuk át az önkormányzatot, hogy nem volt hiány. Az elmúlt négy év alatt a polgármesteri hivatal csaknem egymilliárd forint működési hiányt halmozott fel. Ez óriási vagyonvesztéssel is járt, nagyon sok önkormányzati ingatlant eladtak. Például áron alul adták el a nagy területű Szigetcsép utcai telkeket, mintegy háromszázmillió forintért. A vállalkozó, aki felparcellázta a földet, másfél milliárdot kaszszírozott be.
- Tehát az önkormányzat feléli a vagyonát.
- Így van, másrészt a vagyon eladása szervezetlenül és fejetlenül történik. Érdekes például a kertes házas övezetű Sági utcai építkezés, ahová az önkormányzat testülete huszonöt darab lakást szavazott meg. Közben kiderült, hogy hatvanhét lakást fognak felépíteni háromszintes épületekből. Nagyon nagy a felháborodás. De mondhatnám az Uszoda utcai építkezést is, ahol az utolsó zöld területeket építik be, ami ellen több száz lakó aláírással tiltakozott. Van még egy neuralgikus pontja a kerületnek: a szőlőhegy, a Naplás-tó mellett. Ez szigorúan védett természetvédelmi terület, kuriózum, egész Európában nem találunk hasonló területet egy főváros közigazgatási határain belül, ahol szőlőművelés folyik és bort is készítenek, mint itt. Ezt a ritka értékes tájat az önkormányzat átsorolta építési övezetté, s ez a botrányos ügy már a fővárosnál van. Megjegyezem: ez a kerület sem infrastrukturálisan, sem szociálisan, sem a közlekedés szempontjából nem bír el több lakót.
- Arról nem beszélt, hogy az ötmilliárd forintnak, amit a kerületnek szerzett, a felét ugyan az önkormányzat útépítésre használta fel. Ám hová lett a pénz másik fele, a két és fél milliárd?
- Iskolák, civil szervezetek, alapítványok kapták meg, de az önkormányzatnak is jutott belőle. Soha nem azt néztem, hogy milyen vezetésű a polgármesteri hivatal, hanem azt, hogy az önkormányzatnak arra a pénzre szüksége van.
- Feltűnő, hogy azokban a külső kerületekben, ahol az MSZP van "hatalmon", hasonló gondok jelentkeznek.
- Mélyreható vizsgálatokat kellene végezni, hogy miért történik mindez. Remélem, hogy a kerületben élők október 20-án mérlegelni fogják azt, hogy miként sáfárkodott az önkormányzat a kerület lakosainak pénzével, s emlékezni fog arra, hogy mi minden történt 1994 és 1998 között, amikor egy lakótelepen voltam önkormányzati képviselő. Az itt élők tudják, hogy felújíttattam a játszótereket, rendbe hozattam a padokat, parkosíttattam, elvitettem a szemetet. Most meg lehet nézni, hogy mi történt 1998 és 2002 között a lakótelepen. Újra minden szemetes, a játszóterek gondozatlanok, balesetveszélyesek, de ez jellemző a kertvárosi részre is.
- Az ön által elmondottak praktikus szemléletre vallanak. Hogyan kívánja felvenni a versenyt az ígérgető baloldallal?
- Jelenlegi ellenfelem Hoffmann Attila, akit az 1998-as országgyűlési képviselő-választásokon legyőztem, így lettem egyéni képviselő. Az MSZP-s politikus 1994 és 1998 között volt országgyűlési képviselő, ám úgy vélem, nem sok mindent tett a kerületért.
Sokáig kevesen tudták azt is, hogy Gy. Németh Erzsébet, a szocialisták főpolgármester-jelöltje kerületi lakos, de ez csak akkor derült ki, amikor elkezdődött a választási kampány. Elgondolkodtató, hogy az az ember, aki az MSZP frakcióvezetője a fővárosi önkormányzatban, és akiről négy éven át nem tudtuk, hogy mit tett a saját kerületéért, vajon mit fog tenni Budapestért? Az emberek választhatnak, hogy a baloldali jelöltet vagy engem támogatnak. Ismerik a munkámat, ismerik a helyi Fidesz-frakció munkáját, és azt is tudják, hogy nem ígérgetni, hanem cselekedni szoktam. Ha itt polgári vezetésű önkormányzat lesz, akkor megállítjuk a felelőtlen vagyonvesztést, utánanézünk a városházi korrupciónak és felszámoljuk azt, megoldjuk a közlekedési és a csatornázási gondokat, miközben a lakótelepen élők égető problémáira, a panelházak felújítására is megoldást keresünk.
Stefka István, Magyar Nemzet, 2002.09.09