Hol élünk? Sohanapján sem lesz eurónk?
Magyarországnak nem hangzatos bejelentésekre, a tények folyamatos kozmetikázására, a tervek állandó módosítására van szüksége, hanem új gazdaságra, új politikára és új államra. Ha a Gyurcsány-kormány folytatja megbukott "gazdaságpolitikáját", akkor sohanapján fogunk csatlakozni az euró-övezethez.
Dátum: 2005-10-19 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:05.280874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóközlemény
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség álláspontja az euró-bevezetéssel kapcsolatban változatlan, szeretnénk, ha Magyarország mielőbb a gazdasági biztonságot jelentő euró-zónába tartozna. Amennyiben kiszámíthatóbb kormányzata lenne az országnak, akkor a rögzített időpontban tudnánk csatlakozni. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány azonban láthatóan nem tudja ezt teljesíteni, sőt egyre távolabb kerülünk az euró bevezetésétől.
Az elmúlt három év tehetségtelen gazdaságpolitikája miatt hazánk versenyhátrányba került a régióban, az euró 2010-es bevezetése Magyarországon megbukott. A kormánynak már senki nem hisz, hiszen minden adatról, ami a költségvetéssel, az államháztartás hiányával és az euró bevezetésével kapcsolatos, már kiderült, hogy nem felel meg a valóságnak.
Magyarországnak nem hangzatos bejelentésekre, a tények folyamatos kozmetikázására, a tervek állandó módosítására van szüksége, hanem új gazdaságra, új politikára és új államra. Ha a Gyurcsány-kormány folytatja megbukott "gazdaságpolitikáját", akkor sohanapján fogunk csatlakozni az euró-övezethez.
Révész Máriusz
szóvivő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Budapest, 205. október 19.