Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A német Baloldali Párt kitart a Bundestag-szavazáson elbukott jelöltje mellett

A német Baloldali Párt parlamenti frakciója kitart jelöltje, Lothar Bisky mellett, aki az alsóház, a Bundestag keddi alakuló ülésén három menetben sem tudta megszerezni az alelnökké választáshoz szükséges többséget - erősítették meg szerdán a párt politikusai.


Dátum: 2005-10-19 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:05.854785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Van időnk" - jelentette ki a párját ritkító eset után Oskar Lafontaine, az új összetételű Bundestagban 54 képviselővel helyet foglaló párt frakciójának társelnöke, míg a másik társelnök, Gregor Gysi azt helyezte kilátásba, hogy "most addig fognak választani, amíg meg nem választják" Biskyt. Gysi szerint "provokáció" az, ami történt.

Lothar Bisky a Baloldali Párt elnöke, kultúrszociológus, régebben a potsdami film- és televíziós főiskolát is vezette. Megválasztásához az első két fordulóban abszolút többségre lett volna szükség, a harmadik fordulóban egyszerű többségre. A második fordulóban már több volt az abszolút többséghez még nem elégséges igenek száma, a harmadik fordulóban azonban megint a nemek kerültek túlsúlyba.

Az esetet a Baloldali Párt részéről felháborodás, a többiek részéről hümmögés fogadta. Azt senki sem vonja kétségbe, hogy a Baloldali Pártnak is jogában áll jelöltet állítani a hat alelnöki poszt egyikére, de Norbert Lammert, a Bundestag új, kereszténydemokrata (CDU) elnöke egyik interjújában rámutatott arra, hogy ez a jog nem delegálási jog, a képviselők elutasíthatják a jelöltet. A többi öt alelnököt, részben a Baloldali Párt szavazataival, simán megválasztották.

A Baloldali Pártot elsősorban az háborítja fel, hogy a szondázások, egyeztetések során senki sem emelt kifogást Bisky személye ellen, a hidegzuhany a plenáris ülésen érte a frakciót. A Baloldali Párt szószegésnek, sunyiságnak, bosszúnak tartja a többiek, főleg a szociáldemokraták és a konzervatívok viselkedését.

Michael Fuchs CDU-képviselő közvetve Bisky és az egykori keletnémet állambiztonsági minisztérium (Stasi) feltételezett kapcsolataira utalt, amikor megpróbálta megmagyarázni képviselőtársai elutasító véleményét.

A Stasi emlegetése elég gyakori a keletnémet gyökerű Baloldali Párttal kapcsolatban, amely a választásokon szövetségre lépett a nyugati baloldaliakból alakult, röviden csak Választási Alternatívaként emlegetett politikai képződménnyel.

Még a Bundestag megalakulása előtt Marianne Birthler, a Stasi megmaradt iratait rendező intézmény vezetője azzal a váddal állt elő, hogy a Baloldali Párt képviselői között legalább hét Stasi-múlttal rendelkező személy foglal helyet. Birthler később visszavonta nyilatkozatát. Legutóbb Lutz Hellmann képviselőt gyanúsították, aki a nyolcvanas évek végén személyi testőr volt, s az állambiztonsági minisztérium kötelékébe tartozott.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek