Pécset javasolja Európa kulturális fővárosának a kormány
Pécset javasolja 2010-re Európa kulturális fővárosának magyar részről a kormány - jelentette be Bozóki András kulturális miniszter a szerdai kormányülés után egy televíziós műsorban.
Dátum: 2005-10-19 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:06.448088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány csupán javaslatot terjeszt Brüsszel elé, de "gondolom, az Európai Unió el fogja fogadni a magyar kormány döntését" - mondta a miniszter a Magyar Televízió Kormányváró című műsorában.
A baranyai megyeszékhely uniós jóváhagyás esetén a német Essen vagy Görlitz városával "párban" lesz Európa kulturális fővárosa 2010-ben. Németország ugyanis úgy döntött, hogy két várost továbbít a brüsszeli döntéshozók elé.
Bozóki András elmondta, hogy a tizennégy tagú zsűri a második helyen Miskolcot, a harmadikon Debrecent javasolta, a budapesti pályázat tehát nem került be az első háromba.
A miniszter ugyanakkor rámutatott arra, hogy "nem lehet Budapestet kikerülni", hiszen aki repülőgéppel érkezik Magyarországra, az a fővárosba érkezik.
"A budapesti kulturális lehetőségek önmagukban is olyan gazdagok, hogy Budapest a nélkül is kulturális főváros bizonyos szempontból, hogy ezt a címet elnyerné" - fogalmazott.
Bozóki András elmondta, hogy a bírálóbizottság szakmai javaslata alapján Pécs "magasan verte a mezőnyt"; tízen javasolták első helyen, hárman második helyen.
Az elbírálás fő szempontjai között említette a regionális fejlesztést, az épített és szellemi kulturális örökséget, valamint azt, mennyire tudja a pályázat hasznosítani a városban, illetve a régióban föllelhető tudást.
A zsűri értékelte, hogy Pécs esetében regionális nyitás várható, hiszen Horvátország várhatóan 2010-re az Európai Unió tagja lesz - mondta, hozzátéve, hogy a város kiválasztása jelentős regionális vonzerőt, nyitást jelent dél felé, a Nyugat-Balkán felé.
Mint felidézte, a pályázatot tavaly októberben hirdette meg elődje, Hiller István. A felhívásra tizenegy város jelentkezett, közülük márciusban hét induló (Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs és Sopron) jutott a második fordulóba.
MTI - fideszfrakcio.hu