Marcinkiewiczet bízta meg kormányalakítással Kwasniewski lengyel államfő
Kazimierz Marcinkiewiczet bízta meg kormányalakítással szerdán Alexander Kwasniewski lengyel köztársasági elnök az újonnan megválasztott lengyel parlament első ülését követően.
Dátum: 2005-10-19 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:08.040137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Marcinkiewicz, akinek konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártja nyerte a szeptemberi lengyelországi parlamenti választásokat, két hetet kapott arra, hogy megalakítsa kormányát és elnyerje számára a törvényhozás bizalmát. Marcinkiewicz jelenleg tárgyalásban áll az üzleti körökhöz közel álló, liberális jobb-közép irányzatú Polgári Platform (PO) vezetőivel a kormánykoalíció megalakításáról.
Marcinkiewicz már korábban bejelentette, hogy nem lesz ott a Nagy-Britanniában még e hónapban tartandó Európai Uniós csúcson, amelyen az unió tavaly csatlakozó tíz országának legnagyobbikát, lengyelországot a leköszönő kormányfő, a szociáldemokrata Marek Belka képviseli.
MTI - fideszfrakcio.hu