Demszkyvel Budapest csak veszthet
A mai napon eldőlt, hogy Pécs városa nyerte el 2010-ben az Európa Kulturális Kővárosa címet. Ehhez Budapest Fidesz-MKDSZ frakciója tiszta szívből gratulál minden pécsinek. Ugyanakkor sajnálatunkat fejezzük ki, hogy Budapest már nem csak a régiók versenyében, hanem a magyar városok küzdelmében is alulmaradt.
Dátum: 2005-10-19 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:08.323243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárosi Fidesz minden eszközével Budapest győzelmét támogatta. Mert Budapestnek nyernie kell. Mert Budapestnek szüksége lenne olyan projektekre, melyet nemzetközi versenyen nyer el.
Ez a pályázat megmutatta, hogy Demszky Gábor vezette főváros kifáradt, tervei kártyavárként omlottak össze. A város vezetés tehetetlensége miatt 15 éve hátráltatja Budapest fejlődését. Bebizonyosodott, hogy Budapest Demszky Gábor főpolgármesterrel csak veszthet.
A budapestiek mégis nyertek valamit. Mert az utolsó héten megpezsdült a város. Régóta hiányolt rendezvényekkel, tervek prezentációival, tájékoztató füzetekkel teltek meg a terek, az utcák. 2006 után egy mostaninál sokkal sikeresebb Budapestet ajánlunk minden fővárosi polgárnak, egy gazdagabb, színesebb várost, ahol nem csak a szilikon karkötő jelzi a nagyszabású terveket.
Sasvári Szilárd
a fővárosi Fidesz-MKDSZ képviselője
a Fidesz budapesti alelnöke
Budapest, 2005. október 19.
fideszfrakcio.hu