Az aprófalvak tovább küzdenek postájuk megmaradásáért
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt állapította meg, hogy alkotmányos jogokat sért a mobilposta bevezetése és működtetése - ezt az ombudsman jelentésének ismeretében közölte Köteles László, a zempléni Komlóska polgármestere szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2005-10-19 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:08.616104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Köteles László emlékeztetett arra, hogy hosszú ideje protestálnak a mobilposta ellen mindazon települések, ahová ezt a szolgáltatást az önkormányzat beleegyezése nélkül a Magyar Posta Rt. bevezettette.
A Zempléni Település Szövetség (ZTSZ) kezdeményezésére több mint ezer magyarországi településen aláírást gyűjtöttek azért, hogy a posta csak ott vezethesse be ezt a szolgáltatást, ahol ezt igénylik, és amihez az önkormányzat hozzájárul.
A népi kezdeményezést támogatók száma elégendőnek bizonyult, formailag azonban nem felelt meg, mert több hibás aláírást találtak. Az Országos Választási Bizottság (OVB) ezért eredménytelennek nyilvánította a kezdeményezést. Így az Országgyűlés nem tűzte napirendjére felvetésünket - tette hozzá.
Köteles László elmondta: ezt követően fordultak az állampolgári jogok országgyűlési biztosához mindazon települések vezetői, ahol elégedetlenek az emberek a mobilpostai szolgáltatással, beadványukat a ZTSZ is támogatta.
A polgármester elmondta, hogy az ombudsman eljuttatta hozzájuk az álláspontját, amelyben egyebek mellett leszögezi: "álláspontom, hogy a kistelepülések megmaradását és jövőjét nem az egyes közszolgáltatások leépítése, redukálása, esetleg önmagában vett "modernizálása", hanem egy átfogó, komplex, a 21. századba és a fejlett Európába mutató fejlesztési stratégia szolgálná. Ennek része, esetleg bázisa lehetne a postahivatalok átalakítása, többfunkciós fejlesztése, amihez képest az "automobilizáció" inkább 20. századi, mint 21. századi megoldásnak tűnik."
Köteles László szerint az ombudsmani jelentésből kitűnik, hogy a postai szolgáltatás működtetését előíró szabályozás, és ennek alapján a korábban működő több száz állandó postai szolgáltató hely megszüntetése "az Alkotmányban deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával, az emberi méltósághoz való joggal, illetve a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelményével összefüggésben visszásságot okoz."
A polgármester úgy látja, hogy az ombudsmani jelentés nekik adott igazat, ezért tovább küzdenek az aprófalvak postahivataluk megmaradása érdekében.
MTI - fideszfrakcio.hu