Madárinfluenza: sikeres a humánkísérlet
Pozitívnak bizonyult a madárinfluenza elleni vakcina humánkísérlete, a beoltott emberek vére ellenanyagot termelt - jelentette be az elsődleges eredményekre hivatkozva Rácz Jenő egészségügyi miniszter a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dátum: 2005-10-19 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:08.929632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségügyi miniszter közölte: a végső, hivatalos eredmény a beoltott száz személy ellenőrzését követően péntekre várható.
A most kidolgozott technológia jelentősége, hogy "ha kialakul az emberről embere terjedő vírus, magát a technológiát nem kell újra kikísérletezni (...) hanem néhány héten belül elkészíthető az oltószer" - mondta a miniszter.
Rácz Jenő közölte: "tíz milliós lakosra - EU-ajánlás alapján - 3,5 millió adag oltóanyag szükséges, hogy meg lehessen akadályozni egy országos járványt". Ez a mennyiség rövid időn belül a szükségleteknek megfelelően növelhető. Magyarországon a jelenlegi gyártó kapacitás heti 500 ezer adag, ami hazai, valamint szükség esetén külföldi oltóanyag gyártó cégek bevonásával megsokszorozható.
Hozzátette: a magyar kormánynak 1993-óta van - a nemzetbiztonsági célokat szolgáló esetekre - szerződése az oltóanyagokat gyártó Omninvest Kft.-vel, amely cég ebben az esetben is közreműködik a gyártásban. A cégnek kötelezettsége, hogy a heti 500 ezer adag oltóanyag legyártásához mindig biztosítsa a gyártókapacitást.
Az elmúlt időszak tapasztalataira hivatkozva a miniszter elmondta: 10 milliós nagyságrendű ampullaigény van - egyebek mellett - az EU országokból, más európai országokból, Délkelet-Ázsiából.
A beoltás rendjével kapcsolatban az egészségügyi miniszter közölte: nemzetközi ajánlásnak megfelelően elsőként a betegséggel érintett állatokkal közvetlenül foglalkozó embereket - állatgondozókat, állatorvosokat - oltanak be, majd az egészségügyben az érintett területen dolgozókat, illetve a rendvédelmi szervek dolgozóit. Ezt követően jönnek azok a szempontok, amelyek a normál influenzaoltás esetében is érvényesülnek.
A vakcina gyártásának költségeit a kormány részben a költségvetés általános tartalékából, részben az egészségügyi tárca költségvetéséből, részben pedig a vakcina külföldi értékesítéséből befolyó bevételből biztosítja. A költségekkel kapcsolatban a miniszter azt mondta: hasonló összegekkel lehet számolni, mint a normál influenza-oltóanyag gyártásnál, amely ampullánként 1000-1300 forint körüli.
MTI - fideszfrakcio.hu