Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mit takargat Molnár Gyula?

Október 18-án kedden Budapest XI. kerülete képviselő-testületének legutóbbi ülésén a baloldali többség nem vette napirendre Schneller Domonkos fideszes képviselő Leisztinger-Molnár érdekkört vizsgáló bizottság felállításra irányuló javaslatát.


Dátum: 2005-10-19 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:09.798669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Október 18-án kedden ülésezett Budapest XI. kerületének képviselő-testülete. Az ülés elején napirend előtti felszólalásban Schneller Domonkos, a Fidesz helyi képviselője, az Országos Választmány tagja szembesítette Molnár Gyula polgármestert, az MSZP budapesti elnökét azokkal az ígéreteivel, amelyek szerint 2005 őszére már meg kellett volna épülnie a Kopaszi-gátra vezető gyalogoshídnak, valamint az egyéb szabadidős létesítményeknek. Ám eddig még semmi sem valósult meg az ígéretekből.

Schneller törvénytelennek nevezte azt a gyakorlatot, hogy Molnár Gyula rendszeresen elmulasztja tájékoztatni a képviselőket a projekttel kapcsolatos, és az önkormányzat vagyonát érintő döntésekről, hiszen így a képviselők is csupán a sajtóból szerezhetnek tudomást azokról.

"Önök össze-vissza beszélnek, nyilatkoznak. Önöket már nem lehet komolyan venni." - fogalmazott Schneller, aki ezt követően a sok homályos kérdés tisztázása végett kezdeményezte a Leisztinger-Molnár érdekkört vizsgáló bizottság felállítását.

Az MSZP-SZDSZ többségű képviselő-testület a javaslatot nem volt hajlandó napirendre venni. Schneller Domonkos szerint ez is újabb bizonyíték arra: Molnár Gyulának van mit takargatnia az ügyben.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek