Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kolozsváron az 1956-os forradalomra emlékeztek

A Magyar Állami Népi Együttes fellépésével, illetve a kolozsvári magyar főkonzulátus által szervezett fogadással emlékeztek meg az 1956-os forradalom évfordulójára Kolozsváron.


Dátum: 2005-10-19 20:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:10.366102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepségeket a szokottnál hamarabb szervezték meg a csütörtökre Bukarestben tervezett román-magyar együttes kormányülés miatt, ennek ellenére nagy sikerűek voltak a rendezvények. Szerdán számos erdélyi magyar közéleti személyiség és román politikus, helyi hivatalosság jelenlétében zajlott az a fogadást, amelyen Cseh Áron kolozsvári főkonzul megemlékezett az 1956-os forradalom erdélyi és kolozsvári áldozataira. felidézte: 1956 november elsején számos kolozsvári személy a Házsongárdi temetőben gyertyagyújtással és koszorú elhelyezésével emlékezett a budapesti forradalom áldozataira, ezért őket később 8 és 18 év közötti börtönbüntetésre ítélték. A főkonzul beszédében üdvözölte, hogy Kolozsváron a románok és a magyarok számára egyaránt érthető In memoriam feliratú emlékművet terveznek felállítani a forradalom erdélyi áldozatainak emlékére.

A múlt hétvégén szintén a forradalomra emlékezve a kolozsvári főkonzulátus a bukaresti Magyar Kulturális Intézettel együtt szervezte meg a Magyar Állami Népi Együttes kolozsvári fellépését. Az előadás zsúfolásig telt ház előtt zajlott.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek