Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány összevissza hazudozott a parlamentben

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetének válasza Áder János levelére megnyugtató, és megerősíti, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi "rágalmazásai" alaptalanok - mondta Révész Máriusz az MTI-nek csütörtökön, annak kapcsán, hogy az amerikai nagykövet válaszolt Áder János október 12-i levelére.


Dátum: 2005-10-20 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:16.034968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A levélben a Fidesz frakcióvezetője a nagykövet segítségét kérte annak tisztázásában, hogy Bush elnök valóban kritikát fogalmazott-e meg Gyurcsány Ferenc washingtoni látogatása során az Orbán-kormány 2001. szeptember 11-ét követő magatartásával kapcsolatban.

A George Herbert Walker levelében, amelyet az MTI-hez csütörtökön juttatott el a Fidesz-frakció sajtóirodája, a nagykövet azt írta: a nagykövetség nagy erőkkel dolgozik azon, hogy minden párt felé nyitva tartsa a kommunikációs csatornákat, és ne engedje bevonni magát a magyar belpolitikába.

"Nagykövetségem munkatársai és én is nagy erőkkel munkálkodunk azon, hogy minden politikai párt felé nyitva tartsuk a kommunikációs csatornákat. Amennyiben e tekintetben sikerrel jártunk, az tükrözi azon szándékunkat, hogy nem engedjük magunkat belevonni a magyar belpolitikába. Kitartóak leszünk abbéli igyekezetünkben, hogy tartsuk magunkat ezen politikánkhoz a választási kampány folyamán" - áll a levélben, amelyet a nagykövet másolatban Lendvai Ildikónak, az MSZP frakcióvezetőjének is elküldött.

George Herbert Walker levelében emlékeztet arra, hogy közvetlenül Washingtonból való visszatérte után találkozott Orbán Viktorral, akinek elmondta, mennyire örül annak, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok kiválóak, és hogy Magyarország szilárd támogatást nyújt az Egyesült Államoknak.

"Örömmel hallgattam Orbán úr megállapításait a szoros transzatlanti kapcsolatok fontosságát illetően" - áll a levélben.

Révész Máriusz az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: szomorú, hogy erre a levélre szükség volt Magyarországon, de mindez annak a következménye, hogy Gyurcsány Ferenc a Bush elnökkel történt találkozó után "összevissza hazudozott a médiában és a magyar parlamentben". Hozzátette: azóta kiderült, hogy az Egyesült Államok elnöke semmilyen neheztelést nem tolmácsolt Gyurcsány Ferencnek a Fidesszel kapcsolatban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek