Bombariadók Varsóban
Bombariadók bénították meg csütörtökön a reggeli csúcsforgalomban több órára a varsói városi közlekedést, miután egy híd körzetében több autóbuszmegállóban is összesen tucatnyi gyanús csomagra figyelmeztették telefonon a rendőrséget.
Dátum: 2005-10-20 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:17.514729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Visztula folyó egyik központi hídját röviddel reggel hét óra után ezért lezárni kényszerült a rendőrség, s ennek nyomán varsóiak ezrei gyalog tudtak csak bejutni munkahelyükre. Néhány óra múlva ismét megindulhatott a forgalom a hídon, de a feltorlódott autók miatt még órák kellettek a dugók felszívódásához. A lengyel rendőrség azt közölte, hogy több telefonhívás 12 gyanús csomagra hívta fel a figyelmet, s 11-et meg is találtak közülük. A vizsgálatok során azonban nem találtak pokolgépekre utaló nyomokat, vagyis a bombariadók hamisnak bizonyultak.
MTI - fideszfrakcio.hu