Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bíróság előtt kell felelnie a fegyverrel fenyegetőző szocialistának

Veszélyes fenyegetés miatt indul bírósági eljárás Hámori Csaba, a KISZ volt első titkára, egykori MSZP-s országgyűlési képviselő ellen, miután néhány héttel ezelőtt vadászat közben összetűzésbe keveredett egy földtulajdonossal, akit fegyverrel próbált "meggyőzni".


Dátum: 2005-10-20 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:18.988145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hámori Csaba, egykori ifjúkommunista funkcionárius, az MSZP Baloldali Tömörülés Platform elnöke egy szeptemberi szombat éjjel vadászat közben fegyvert fogott a saját földjéről a vadakat elkergető Szabó József kesztölci lakosra és családjára. Szabó a fegyveres fenyegetővel szemben a dorogi rendőrségtől kért segítséget. A rendőrségi eljárás érdekes módon két szálon indult meg: Szabó ellen azért tett szabálysértési feljelentést a dorogi rendőrség, mert a szántóföldön saját, rendszám nélküli autójával tartózkodott, Hámori Csaba ellen pedig veszélyes fenyegetés miatt kezdeményezett eljárást a dorogi rendőrkapitányság a Budai Központi Kerületi Bíróságon.

Szabó József lapunknak elmondta: ügyvédje szeretett volna betekinteni a rendőrségi iratokba, ám a dorogi rendőrkapitányságon elutasították kérését, arra hivatkozva, hogy erre nem adhatnak engedélyt. Szabó ezért a megyei ügyészségtől kérte a rendőri intézkedés felülvizsgálatát.

A Komárom-Esztergom Megyei Ügyészség azonban elutasította a kérelmet, mondván, a rendőri eljárás jogszerű volt.

Túróczi Bálint dorogi rendőrkapitány lapunk kérdésére elmondta: az iratok megismerésének elutasítása jogszerű volt, mert erre csak az iratismertetés után van lehetőség. Érdeklődésünkre Szél Péter szentendrei ügyvéd is megerősítette: minden érintett csak saját vallomását és a szakértői véleményeket ismerheti meg az iratismertetés előtti időszakban.

Forrás: Hídlap, 2005. október 20.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek