Esztergomi támogatás a szovátai és kóstelki magyar tannyelvű iskoláknak
Az esztergomi önkormányzat az elmúlt napokban szavazta meg, hogy 900 ezer forinttal támogatja a erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítványt. Ebből 500 ezer forintot a szovátai árvaház, 400 ezret a kóstelki csángó iskola kap. A pénzadományból berendezési tárgyakat illetve tankönyveket, taneszközöket vásárolnak az intézmények.
Dátum: 2005-10-20 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:19.281756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Koditek Pál képviselő lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy Böjte Csaba a Dévai Szent Ferenc Alapítvány képviselője az elmúlt télen járt Esztergomban. Utazásának akkor egyetlen célja volt, hogy segítséget kérjen a város vezetőitől és az Esztergomban tanító ferences rendiektől. A fél évvel ezelőtti találkozón kiderült, hogy a szovátai árvaház egy tűzeset kapcsán súlyosan megrongálódott, de a szerencsétlenül járt gyerekekkel foglalkozó intézmény képviselője jó helyen kopogtatott. Meggyes Tamás polgármester és Knapp János Pál alpolgármester, valamint a vendéglátó ferences rendiek a megbeszélés alkalmával ígéretet tettek arra, hogy a szovátai intézmény újjáépítését Esztergom is támogatni fogja. A megbeszélések eredményeképp az alapítvány képviselője és a városvezetés megegyezett: Esztergom a csángóföldi iskolák újraindításában is támogató szerepet kíván játszani. Ennek megfelelően került most átutalásra a szovátai árvaháznak 500 ezer forint felújításokra, a kóstelki csángó iskolának pedig 400 ezer forint tanszervásárlásokra. Koditek Pál képviselő azt is elmondta lapunknak, hogy míg Könözsy László korábbi esztergomi polgármester részéről nem mutatkozott a határokon túli magyarok felé segítő szándék, addig a mostani városvezetésnek kifejezett célja a határon túli magyarok segítése.
Forrás: Hídlap, 2005. október 20.
fideszfrakcio.hu