Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A HÖOK választ vár kérdéseire a módosított felsőoktatási törvény kapcsán

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) hivatalos tájékoztatást kér az oktatási tárcától a most módosított felsőoktatási törvény azon pontjairól, amelyek a tanulmányaikat 2006. szeptember 1. előtt megkezdő hallgatókra vonatkozik - közölte Ekler Gergely elnök csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2005-10-20 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:21.683459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: szerdáig nem kaptak érdemi választ a tárcától arra a kérdésre, hogy az egyetemet, főiskolát 2006. szeptember 1. előtt megkezdő hallgatók számára biztosított-e a "túlfutás", azaz a tanulmányi idő túllépésének lehetősége.

Ekler Gergely közölte, amennyiben az oktatási tárca értelmezése nem pozitív, és beigazolódnak a félelmek, miszerint ez a lehetőség nem adott a régi képzésirendszerben tanulmányaikat megkezdők számára, javasolni fogják, hogy a minisztérium módosítsa a szabályozást.

Ha erre nincs fogadókészség, a parlamenti pártokat kérjük fel erre, s ha ez sem vezet eredményre, az Alkotmánybírósághoz fordul a hallgatói szervezet - közölte Ekler Gergely.

A jogszabályt azért kellett most módosítani, mert a tavasszal elfogadott új felsőoktatási törvényt - miután Mádl Ferenc köztársasági elnök alkotmányossági észrevételeket tett - az Alkotmánybíróság vizsgálja. A testület legutóbb szeptember végén tárgyalt a törvényről.

A jelenleg hatályos 1993-as jogszabály módosítása a felsőoktatási képzési szerkezet megváltoztatásának, a többciklusú képzés bevezetésének szabályait rögzíti.

Az 1993-as felsőoktatási törvény módosítására Szabó Zoltán szocialista és Gusztos Péter szabad demokrata képviselő nyújtott be indítványt. Javaslatuk rögzíti a felsőoktatás egymásra épülő, felsőfokú végzettségi szintet biztosító képzési szakaszait: az alap- és mesterképzést, valamint a doktori képzést.

Az alap- és mesterképzést egymásra épülő ciklusokban, osztott képzésként, illetve, meghatározott esetben, egységes, osztatlan képzésként lehet megszervezni. A képzés szerkezetét a kormány határozza meg.

A módosítás kitér arra, hogy a gyakorlatigényes szakokon egy féléves összefüggő szakmai gyakorlatot kell szervezni. Az alapképzésre való felvétel feltétele az érettségi vizsga sikeres teljesítése. A mesterképzésre az vehető fel, aki az alapképzést elvégzi, és szakképzettséget tanúsító oklevelet szerzett.

Azok a hallgatók, akik 2006. szeptember 1. előtt kezdték meg tanulmányaikat, a korábbi követelmények szerint fejezhetik be, és főiskolai, illetve egyetemi szintű végzettséget tanúsító oklevelet szerezhetnek.

A módosítás rögzíti, hogy a differenciált képzési szerkezetre történő átállás, a korábbiakhoz képest negyedére csökkentett számú alapszakokon, az évtized végére válik általánossá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek