Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó szerint eredményes volt a magyar-román együttes kormányülés

Több konkrét eredményt is hozott a romániai magyaroknak az első, történelminek nevezhető magyar-román együttes kormányülés - hangsúlyozta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke csütörtökön Bukarestben.


Dátum: 2005-10-20 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:24.163978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A romániai magyar politikus, aki egyben a román kormány miniszterelnök-helyettese is, rövid megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc magyar kormányfővel az RMDSZ bukaresti székházában.

A találkozó utáni sajtónyilatkozatában Markó Béla a konkrét eredmények között azt emelte ki, hogy megállapodás született a csíkszeredai magyar főkonzulátus megnyitásáról, fiókintézményt létesíthet a bukaresti magyar kulturális intézet a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön.

Ugyanilyen fontos, hogy a román kormány elkötelezte magát a Sapientia egyetem támogatása mellett, így a magyar kormány finanszírozásával létrehozott erdélyi magyar magánegyetem a jövőben a magyar költségvetési pénzek mellett román állami segítségre is számíthat.

Gyurcsány Ferenc azt emelte ki, hogy a mostani találkozón, s annak előkészítése során több kétoldalú megállapodást sikerült tető alá hozni, mint a megelőző öt-hét évben együttesen.

"Szimbolikus politikát akarunk folytatni, vagy hasznot hozó reális politikát?" - tette fel a kérdést a magyar miniszterelnök, és rögtön válaszolt is azzal a megjegyzésével, hogy azt a politikát minősíti jobbnak a jövő, amelynek több az eredménye.

"Azt gondolom, amit ma elértünk, az igazi nagy haladás, ami sok év küzdelmére tesz pontot" - mondta.

Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy a magyar kormány és az RMDSZ kapcsolatát a megoldások keresése jellemzi, az, hogy mindketten sok-sok kompromisszummal az előre lépést szorgalmazzák.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök elismerte, hogy jelenleg elmaradás van a határon túli magyaroknak szánt oktatási-nevelési támogatás kifizetésében, de határozott ígéretet tett arra, hogy az idei támogatást még a karácsonyi ünnepek előtt kifizetik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek