Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az OVB hitelesítette a Fidesz népi kezdeményezésének aláírásgyűjtő ívét

Az Országos Választási Bizottság csütörtöki ülésén hitelesítette Áder Jánosnak a privatizáció korlátozásával kapcsolatban indítani kívánt országos népi kezdeményezésének aláírásgyűjtő ívét. Fidesz által javasolt nemzeti vagyonszerződés kétharmados törvényhez kötné bizonyos állami és önkormányzati tulajdonban lévő vagyontárgyak privatizációját.


Dátum: 2005-10-20 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:25.642418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Áder János által benyújtott aláírásgyűjtő íven az a kérdés szerepel: "Egyetért-e ön azzal, hogy a privatizáció korlátozása érdekében az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvényben határozza meg a tartós állami tulajdon körét?". Az OVB hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet, tekintettel arra, hogy az megfelelt az alaki követelményeknek, a felteendő kérdés az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, és a kérdést egyértelműen fogalmazták meg.

Áder János október 14-én jelentette be, hogy népi kezdeményezést indít a Fidesz a privatizációval kapcsolatban. A frakcióvezető akkor hangsúlyozta: a Fidesz által javasolt nemzeti vagyonszerződés megalkotására láthatóan nincs fogadókészség a kormány részéről. A szerződés kétharmados törvényhez kötné az állami és önkormányzati tulajdonban lévő kórházak, az állami tulajdonban lévő erdők, az autópályák és a kezelésükre létrehozott gazdasági társaságok, valamint a Budapest Airport, a MÁV Rt., a Magyar Posta Rt. a Villamos Művek, a paksi atomerőmű és a Volán Rt. eladását.

Népi kezdeményezés esetén két hónapon belül ötvenezer érvényes aláírást kell összegyűjteni, amelyeknek hitelesítését az Országos Választási Iroda végzi el. Ha az aláírásgyűjtés érvényes, akkor az Országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kérdést. Az OVB határozata ellen a közzétételt követő 15 napon belül lehet kifogást benyújtani az OVB-hez, de az Alkotmánybírósághoz címezve.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek