Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csehországban a vártnál jóval kisebb lesz az idei államháztartási hiány

Jiri Paroubek cseh kormányfő várakozása szerint Csehország államháztartási hiánya az idén jóval kisebb lesz a GDP 4,6 százalékára szóló előrejelzéseknél, sőt, a 3 százalékot sem fogja meghaladni.


Dátum: 2005-10-20 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:25.955040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel együtt a cseh kormányfő nem gondol az euró 2010 előtti bevezetésére. Ez több szempontból sem lenne bölcs lépés, az országnak még nagy infrastrukturális beruházásokra van szüksége, vélekedett.

Bár Csehországban az idei évre 83,6 milliárd koronás hiányt terveztek, a deficit a pénzügyminisztérium becslése szerint valószínűleg 40-50 milliárd korona körül alakul csak. Az első kilenc hónapban 26 milliárd koronás többlet mutatkozott.

A jobb mutatókat elemzők mindenekelőtt az erős gazdasági növekedéssel - az első félévben 5 százalékkal nőtt a GDP a tavalyi első félévhez viszonyítva - és a szigorúbb adózási fegyelemmel magyarázzák.

Csehország a várakozások szerint 2008-ig teljesíti az euróbevezetés feltételeit.

Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter korábban már bejelentette, hogy a GDP-arányos államháztartási deficit jövőre nem haladhatja meg a 76,4 milliárd koronát (3,07 milliárd euró) az idei évre tervezett 83,6 milliárd korona után. A jövő évre tervezett hiány felső határa a GDP 3,8 százalékának felel meg. A közszféra eladósodása jövőre nem haladja meg a GDP 37 százalékát, és ezzel jóval a 60 százalékos euróövezeti küszöb alatt lesz. Csehországnak az inflációval sincs gondja, júliusban 1,7 százalék volt a fogyasztóiár-emelkedés üteme tizenkét hónapra számolva, jövőre a nemzeti bank 2 százalék fölé várja az inflációt.

Csehország 2008-ra 3 százalékos GDP arányos államháztartási deficitet tervez.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek