Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konzultáció a gyógyszerészkamarával

A Gazdasági Konzultáció keretében Orbán Viktor a Magyar Gyógyszerészkamara képviselőivel találkozott. A megbeszélést követően Hávelné Szatmári Katalin és Cséfalvay Zoltán összegezte az elhangzottakat.


Dátum: 2005-10-20 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:27.138476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke elmondta: a konzultáción szó esett többek között a jelenlegi gyógyszerár-támogatási rendszerről, a patikák magyar és szakmai, elsősorban dolgozói kézben való maradásának kormányzati biztosítékainak megteremtéséről, a gyógyszerár-támogatások átalakításáról és a kistelepüléseken működő gyógyszertárak működési feltételeinek biztosításáról is. Aláhúzta: meg kell akadályozni, hogy a gyógyszergyártó, gyógyszer-nagykereskedő és a gyógyszertár egy tulajdonosi körbe tartozva olyan gazdasági erőfölénybe kerüljön, "ami nem megfelelő a betegek, az állam és a többi gyógyszertár számára sem". Hangsúlyozta: azokban az országokban, ahol nem kizárólag patikákban kaphatóak a gyógyszerek, ott "sokkal drágábban tudnak a betegek hozzájutni a gyógyszereikhez, sokkal magasabbak a társadalombiztosítás kiadásai, és az egészségügyi kockázatok is". Felvetődött továbbá az is, hogy a gyógyszerek helyett vagy mellett a betegeket kellene támogatnia a biztosítónak, és hogy erre milyen külföldi modellek léteznek.

Egyetértés volt a résztvevők között abban, hogy a gyógyszerpiacot nem lehetséges csak úgy egyszerűen privatizálni, mert veszélyes a gyógyszerészi szakképzettséggel nem rendelkező piaci szereplők belépése a rendszerbe - jelentette ki Cséfalvay Zoltán. Ki kell találni, hogy hogyan lehetne szolgáltatási versenyt teremteni a patikák között - mondta. Az állam feladata továbbá - éppen a szabad piac védelmében - a nagyvállalatok monopóliumainak kialakulása ellenében fellépni, ezenkívül fontos, hogy megvédjék a kistelepülések gyógyszertárait is - tette hozzá.

Kép és szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek