Észak-Koreában ötezer tonna vegyi fegyver?
A dél-koreai védelmi minisztérium szerint az észak-koreai rendszer közel ötezer tonnányi vegyi fegyverrel rendelkezik, és ezt a mennyiséget képes lenne egy év alatt akár megduplázni.
Dátum: 2002-09-16 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:38.203551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szöuli parlament elé hétfőn terjesztett jelentés azt is hangsúlyozza, hogy Phenjan teljesen felkészült egy biológiai háborúra. Az északiak állítólag 13 féle, bármikor bevethető halálos baktériummal rendelkeznek és hadiiparuk évente egy tonna biológiai fegyver előállítására képes. Vegyifegyver-arzenáljuk pedig 17 különböző fegyvertípusból áll. Észak-Koreát George Bush amerikai elnök a "gonosz tengelyét" alkotó országokhoz sorolta és azzal vádolta, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesztett ki.
MTI