Újabb földrengés Törökországban
Nagy erejű földrengés rázta meg péntekre virradóra a Törökország nyugati részén fekvő Izmirt, a földmozgás miatt pánik tört ki, tizenöten megsérültek - közölte Izmir kormányzója.
Dátum: 2005-10-21 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:29.495199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű földrengés röviddel éjfél előtt történt, epicentruma az Égei-tengerben volt az Izmirtől 40 kilométernyire délre fekvő Seferihisar város magasságában - közölte internetes honlapján az isztanbuli székhelyű Kandilli szeizmológiai megfigyelő állomás. Az athéni geodinamikai intézet szerint a földrengés erőssége elérte a Richter-skála szerinti 6-os fokozatot. Görögországból, ahol a földmozgást mindenekelőtt az Égei-tenger szigetein lehetett érezni, sem áldozatokról, sem károkról nem érkeztek jelentések egy órával a földrengés után.
Izmirben tizenöt embert szállítottak kórházba, akik a földrengés miatti pánikban az erkélyről vagy az ablakból ugrottak le, illetve szívrohamot kaptak - közölte Ogüz Kagan Koksal, Izmir kormányzója a CNN-Turc televíziónak nyilatkozva. Hivatalos adatok szerint a földrengés nem okozott jelentős anyagi károkat. Az iskolák ennek ellenére pénteken zárva tartanak a városban és Izmir tartományban. Helyi médiajelentések szerint Izmir és a közeli városok lakói a földmozgás után úgy döntöttek, az utcán töltik az éjszakát. Izmir térségét hétfőn három nagy erejű földrengés rázta meg, amelyek következtében mindegy harmincan sérültek meg.
MTI - fideszfrakcio.hu