A hülyeség - ha fájna, 2005. október 21.
Soha, soha, soha - mondta Orbán Viktor még 2002 májusában a budai várban, a Dísz téren. Úgy látszik a mag jó talajba hullott, még Demszky Gábor és csapata is befogadta. Szögezzük le, derék dolog kitartani az ÜGY mellett a legvégsőkig, ami esetünkben Budapest Kulturális Fővárosa címének megszerzése. Volt kis ez meg az, néhány felállított sátor a város különböző pontjain, színes brossurák, európai mércével is mérhető hostessek. Nagyjából ennyi.
Dátum: 2005-10-21 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:32.010255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerdán minden eldőlt, Pécs nyert. De Demszkyék nem adták fel. Csütörtökön Maradtak a sátrak, a hosstesek és a mosoly. Meg persze a standokon a Magyar Hírlap csütörtöki száma, címoldalán a győztesről szóló hírrel. Mindenki vehetett belőle a Deák téren. Kérdésünkre a pult mögül zavart válasz érkezik, nekünk azt mondták, hogy ma még maradjunk.
Mit mondhatnánk erre: a bátor kiálláshoz gratulálunk.
A. B.
fideszfrakcio.hu