Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eddig húszezren látták a Chagall-kiállítást Szegeden

A szeptember közepén Szegeden nyílt Chagall-kiállítás húszezredik látogatóját köszöntötték pénteken; a negyedikes gimnazista Chagall-albumot, éves múzeumbérletet és ajándékot kapott a Móra Ferenc Múzeum és a szegedi önkormányzat képviselőjétől.


Dátum: 2005-10-21 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:33.234301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szinte emberemlékezet óta nem volt ilyen sikeres kiállítás Szegeden - mondta Vörös Gabriella, a múzeum igazgatója az MTI-nek. Az előzetes kalkuláció alapján 16 ezer látogatóra számítottak, de hétről-hétre nőtt az érdeklődők száma - tette hozzá. Marc Chagall Nizzában őrzött Odüsszeia-illusztrációit szeptember 16-a óta láthatják az érdeklődők; az alkotásokat Európában, Franciaországon kívül, a szegedi vármúzeumban mutatták be először. A művész 1952 és 1954 között ottani kiadója meghívására két évet töltött Görögországban. A táj, a műemlékek és a görög mítoszok inspirálta Odüsszeia-illusztrációit húsz évvel később, 1974-75-ben készítette el.

A litográfiákat japán gyöngyházfényű papírra nyomtatták Fernand Moulot kőnyomó műhelyében; a munkában Charles Sorlier litográfus segített. A képek színezéséhez húszféle árnyalatot használtak föl. Az október végéig megtekinthető tárlaton, a színezett kőnyomatok mellett, a húsz éve elhunyt orosz származású francia művész három nagyméretű alkotását: a Zsidó tórával, a Szerelmespár hegedűssel és a Virágok című olajképét is megcsodálhatják a látogatók. A litográfiákat a hathetes tárlatot követően Pécsen, Győrött és Debrecenben is bemutatják a nagyközönségnek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek