Demszky nem menekülhet a felelősség elől
Wintermantel Zsolt pénteki sajtótájékoztatóján a BKV finanszírozási problémáiról, a "Kis Tocsik" - ügy néven elhíresült adósságkezelésről beszélt. A politikus a főváros és a BKV áldatlan helyzete kapcsán hangsúlyozta, hogy Demszky Gábor nem menekülhet a felelősség elől, el kell, hogy számoljon a budapestieknek.
Dátum: 2005-10-21 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:33.859563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszky nem menekülhet a felelősség elől
Az európai nagyvárosokban rendszerint az a gyakorlat, hogy egyharmad arányban finanszírozza a tömegközlekedést maga az utas, egyharmad arányban a tulajdonos önkormányzat, és egyharmad arányban az állam. A képviselő hangsúlyozta, hogy ettől az európai modelltől is távol kerültünk, ugyanis eljutottunk odáig, hogy az idén a főváros egyetlen forint támogatást sem adott BKV-nak. Wintermantel Zsolt ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy a tavalyihoz hasonlóan a Fidesz-MKDSZ-frakció az idén is benyújt egy olyan módosító indítványt, amely az államilag nyújtott tömegközlekedési normatíva megemelésére tesz javaslatot. A politikus szerint a BKV és a város kritikus helyzetében Demszky Gábor nem tehet úgy, mintha ez nem az ő felelőssége lenne, hiába illeti most kritikával vagy váltja le azokat az embereket, akik 10-15 éve a közvetlen munkatársai voltak. "Demszky Gábor nem menekülhet a felelősség elől, az, hogy a BKV, a város ide jutott, az igen is az ő felelősségét mutatja, nem menekülhet el előle, el kell számolni a budapestiek felé" - tette hozzá.
Újabb törvénytelenség gyanúja
A politikus a "Kis Tocsik"-ügy néven elhíresült BKV adósságkezelési módszerre is kitért. Wintermantel Zsolt az üggyel kapcsolatban törvénytelenség gyanújáról beszélt, mivel a Gépjárműjavító Szolgáltató Kft. a törvényi rendelkezések ellenére és az érintett cégek felhatalmazása nélkül adta ki az adatait a követeléskezelő cégnek. A hitelező cégek nem elég, hogy a pénzükhöz nem jutottak hozzá, még sérelmezték azt is, hogy az adataikat, piaci pozícióikat kiadták. "Véleményünk szerint itt jogtalan adatkezelés gyanúja merül fel, éppen ezért a Fidesz-MKDSZ-frakció nevében Kupper András frakcióvezető a mai napon Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsmanhoz fordul" - jelentette be. A politikus emlékeztetett arra is, hogy Szász Attilát, a BKV szóvivőjét is nemrég menesztették, aki egy személyeskedésektől sem mentes közleményt adott ki ugyanezzel az üggyel kapcsolatban.
Hogy kerülnek ki adatok a BKV-tól?
Újabb gyanús körülmények derültek ki a "Kis Tocsik ügy"-ként elhíresült BKV adósságkezelésről. Törvénytelenség gyanúja merül fel, mivel a Gépjárműjavító Szolgáltató Kft. a törvényi rendelkezések ellenére és az érintett cégek felhatalmazása nélkül adta ki az adatait a követeléskezelő cégnek. A hitelező cégek nem elég, hogy a pénzükhöz nem jutottak hozzá, még sérelmezték azt is, hogy az adataikat, piaci pozícióikat kiadták. Véleményünk szerint itt jogtalan adatkezelés gyanúja merül fel, éppen ezért a Fidesz-MKDSZ frakció a mai napon Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsmanhoz fordul jogtalan adatkezelés ügyében. A múlt héten menesztették Szász Tamást, a BKV szóvivőjét, aki személyeskedő közleményben reagált az ellenzék által felvetett "Kis Tocsik ügy"-re. A helyzet komolyabb annál, hogy egy sajtófőnök leváltásával tisztázzák magukat. A BKV vezetésének és Demszky Gábor főpolgármesternek közösen kell felelősséget vállalnia a közlekedési társaság csődközeli állapotáért és a gyanús pénzügyletekért - írja közleményében Wintermantel Zsolt.
Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu