Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új évadot kezd Londonban a Magyar Kulturális Központ

Egy újabb "Magyarország Fókuszban" rendezvénysorozattal kezdi meg - immár negyedik - évadját a Covent Gardenben a londoni Magyar Kulturális Központ: a hét végétől három héten át a magyar zenét állítja a középpontba a neves Wigmore Hall koncertteremmel együtt megrendezendő programjaiban.


Dátum: 2002-09-16 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:39.138513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A patinás londoni koncertteremben először mutatkozik be dalénekesként Rost Andrea operaénekes, fellép Perényi Miklós gordonkaművész és Várjon Dénes zongoraművész, a Wigmore Hall programjainak rendszeres előadói, a Nash Ensemble, és debütál az ifjú zongoraművész Bogányi Gergely.

Bogyay Katalin, a központ igazgatója szerint három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Magyar Kulturális Központ gyökeret verjen a Covent Gardenben, és úgy tekintsenek rá, mint egy valódi kulturális helyszínre. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy valóban működjön az az alapelképzelés, hogy a központ széles körű együttműködést folytasson az angol kulturális intézményekkel, vagy hogy rendszeressé váljanak a Magyarország Fókuszban rendezvénysorozatai.

"Nagy öröm, hogy mára elértük: a londoni programajánlók rendszeresen javasolják a magyar kulturális központ rendezvényeit. Műsorfüzetünk, amely az év végéig felöleli az egész programot, mostanra lett igazán profi. Akkor lehet igazán illeszkedni ehhez az országhoz, amely egyként képviseli az európai kultúrát, a világkultúrát és a különböző nemzetiségek kultúráját, ha időre, jó előre megtervezünk mindent" - hangoztatta évadnyitó tájékoztatóján Bogyay Katalin, az intézet igazgatója.

Bogyay szerint mostanra alakult ki annak a ritmusa is, hogy egy évben három Magyarország Fókuszban sorozattal álljon elő az intézet. Az igazgatónő például már három éve tervezi Rost Andrea dalénekesként való bemutatását az angol közönségnek.

"Egy Wigmore Hallban megrendezendő fókuszsorozat, azért fontos, mert partnerként kezel minket a patinás londoni koncertterem, közös munkával jelenítjük meg a magyar kultúrát. A magyar koncertek bekerülnek a Wigmore Hall állandó programjaiba, a Mesterek sorozatába, a kamarazenei sorozatba és a vasárnap reggeli kávékoncertekbe. Egy ilyen rendezvénysorozat után, mint volt a korábbi zenei fókusz, mindig megnövekszik azoknak az érdeklődőknek a köre, akik más magyar zenei programjainkat is meg akarják ismerni" - fogalmazott Bogyay.

A koncertsorozat záróestjét, Rost Andrea október 15-i fellépést Solti György emlékének szentelik. A magyar karmesteróriás idén október 21-én lenne kilencvenéves. A koncerten ott lesz Solti özvegye, és életművének gondozója, Lady Solti.

Októberben színházi fókusszal folytatódik a program, Kárpáti Péter Akárki című darabját mutatja be a Barons Court színház. Október 23. megünneplésére rendhagyó programokat választott a központ - a BBC magyar adásával közösen emlékestet szentelnek az 1991-ben elhunyt Krassó György újságírónak, politikusnak.

Meghívták Makk Károly filmrendezőt, és bemutatják Szerelem című filmjét. A filmklubban Maár Gyula, Kabay Barna filmjeinek bemutatására is sor kerül. Decemberben kiadják a londoni Egyetemmel tavasszal közösen megtartott Kossuth-konferencia előadásainak gyűjteményét Péter László professzor szerkesztésében. A tavaszi évadot pedig a Magyar nők fókuszban rendezvénysorozat nyitja majd.

"Azért is fontos, hogy jól előkészítettük ezt az évadot, mert már most elkezdtük a 2003-2004-re tervezett angliai magyar kulturális évad szervezését. A tervek szerint 2003 novemberében egy nagyszabású londoni fesztivállal kezdünk, majd januárban elindulunk a szigetország egy-egy nagy kulturális központjába, Glasgow-ba, Cambridge-be, Bradfordba, Birminghambe, és az adott helyszín jellegéhez kapcsolódva egy-egy témakörre" - például Glasgowban a vizuális művészetekre vagy Bradfrodban a filmművészetre - összpontosítva kívánjuk bemutatni a magyar kultúrát - mondta Bogyay Katalin.

MTI

Kapcsolódó elemek