Még két hétig lehet jelentkezni az egyetemekre, főiskolákra
Még két hétig böngészhetnek az intézmények kínálatából az egyetemeken, főiskolákon továbbtanulni kívánó diákok; a jelentkezési lapokat március 1-jéig kell eljuttatni az Országos Felsőoktatási Felvételi Irodához.
Dátum: 2002-02-14 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:26.538220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ezt követően postára adott kérelmeket már nem lehet elfogadni, ezeket semmilyen indokkal nem veszik figyelembe sem a felvételi irodánál, sem az intézményeknél.
A diákok idén is korlátlan számú jelentkezést nyújthatnak be, új lehetőségként, az adott intézmény döntése értelmében, az egyetemi vagy főiskolai szakok szakterület szerint meghatározott szakcsoportjaira is lehet pályázni. Ez utóbbi esetben az intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzata határozza meg a szakcsoporton belüli szakfelvétel időpontját, az eljárási szabályokat.
A felvételi eljárás díja az idén 2800 forint, a jelentkezéshez egy "A" jelű törzslapot és annyi "B" jelű intézményi lapot kell kitölteni, ahány helyre a diák pályázik.
Az idei évben összesen 58 500 diákot várnak a felsőoktatási intézmények államilag finanszírozott képzésre, 3500-zal többet, mint tavaly. Ebből nappali tagozaton 46 ezren, esti és levelező tagozaton 8 ezren, felsőfokú szakképzésben 4500-an tanulhatnak majd.
2001-ben 149 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra és hasonló érdeklődésre számítanak az idén is.
Változásra kell számítaniuk az idén egyetemi szintű bölcsészképzésre jelentkezőknek, ugyanis számos szakot nem vehetnek fel önállóan a hallgatók, ez azonban a költségtérítéses képzések esetében nem jelenti a térítés összegének jelentős változását. A tavaly nyáron hatályba lépett kormányrendelet értelmében az egyetemi szakokat - meghatározott kivételekkel - első alapképzésben más szakkal kell társítani.
Nem vehető fel a jövőben önállóan az amerikanisztika, a bolgár nyelv és irodalom, a cseh nyelv és irodalom, az esztétika, az észt, a filmelmélet és filmtörténet, a finn nyelv és irodalom, a finnugor, a horvát nyelv és irodalom, az informatikus könyvtáros, a lengyel nyelv és irodalom, a néderlandisztika, a román nyelv és irodalom, a romológia, a skandinavisztika, a szerb nyelv és irodalom, a színháztörténet, a szlovák nyelv és irodalom, a szlovén nyelv és irodalom, az ukrán nyelv és irodalom, az újgörög nyelv és irodalom.
A jogszabály értelmében nincs megkötés arra vonatkozóan, hogy ezeket a képzéseket főiskolai vagy egyetemi szakokkal párosítják-e.
Egyetemi szintű szakkal kell azonban társítani az altajisztika, az arab, az assziriológia, az egyiptológia, a hebraisztika, az indológia, az iranisztika, a japán, a kínai, a kommunikáció, a kulturális antropológia, a latin nyelv és irodalom, a mongol, a művelődésszervező, a néprajz, a tibeti és a török szakokat.
A pedagógia szakot a hallgatóknak egyetemi szintű szakkal vagy főiskolai szintű tanári, tanítói, gyógypedagógiai szakkal kell társítaniuk.
A főiskolai szintű bölcsészképzés eddig is kétszakos volt, az idén e tekintetben gyakorlatilag nincs változás az előző évhez képest.
A jelentkezőről egységes rangsorolás alapján döntenek az intézmények, azaz a felvételi eredmény meghatározásakor 120 pontos rendszert kell alkalmazni. Legfeljebb hat többletpontot lehet adni: államilag elismert nyelvvizsgáért összesen öt, az Országos Képzési Jegyzéken szereplő felsőfokú szakképzettségért, technikusi képesítő bizonyítványért legfeljebb három, sportteljesítményért meghatározott esetekben 3 pont jár.