Schmitt Pál: A szabadság csak akkor válik igazi értékké, ha élni tudunk vele

Megtisztelő számomra, hogy itt, Kecskeméten, mint a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke Önök előtt idézhetem föl a magyar közelmúlt e fényben induló, gyászba forduló, ámde mégis örökbecsű eseményeit. A magyar történelemnek egy olyan időszakára emlékezünk, amely párját ritkító visszhangot váltott ki világszerte - mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke Kecskeméten, a forradalom és szabadságharc 49. évfordulójának előestéjén tartott megemlékezésen.

Dátum: 2005-10-23 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:54.003671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Tisztelt Ünneplő és Emlékező Közönség,

Hölgyeim és Uraim,

Kedves Kecskemétiek és környékbéliek!

49 évvel ezelőtt történt eseményekre emlékezünk most. Megtisztelő számomra, hogy itt, Kecskeméten, mint a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke Önök előtt idézhetem föl a magyar közelmúlt e fényben induló, gyászba forduló, ámde mégis örökbecsű eseményeit. A magyar történelemnek egy olyan időszakára emlékezünk, amely párját ritkító visszhangot váltott ki világszerte.

Ha visszalapozunk 1956 őszének nemzetközi sajtójára, teljességgel szokatlan látványban lesz részünk. A világ vezető sajtóorgánumainak címlapján Magyarország szerepelt. Mindenhol vezető helyen foglalkoztak a világcsodával, a szovjet katonai szuperhatalommal szembeszálló maroknyi magyarság forradalmával. Albert Camus, a nagy francia író nyilatkozta, hogy a magyarság 1956-ban többet tett a szabadságért, mint az előző 20 évben bármely már nép a világon.

Csodált, és bámult a világ minket, Márai Sándor 1956 Karácsonyára írt szavaival:

"Földrészek népe nézi, nézi

egyik érti, másik nem érti

és fejük csóválják, sok ez soknak

imádkoznak, majd iszonyodnak,

mert más lóg a fán, nem cukorkák

népek Krisztusa Magyarország."

Most rajtunk a sor, hogy felmérjük, képesek vagyunk-e október üzenetét fogadni, tudunk-e az általa nyújtott erkölcsi tőkével méltó módon sáfárkodni

Nézőpont, és hangsúlyok különbözhetnek, az egyéni visszaemlékezések esetlegességeket is tartalmazhatnak,

Dávid és Góliát harcában senki nem adhat igazat az utóbbinak, a puskával kezükben utcára kiálló diákokkal szemben a tankoknak, az önrendelkezést kívánó néppel szemben a zsarnoknak, az állampolgárok tömegével szembeállított pribékeknek.

A tanulságok közül a legfontosabb talán éppen az, amely az előzményekkel függ össze. A jogos népharagnak a Rákosi-féle diktatúra volt az előzménye: a falusi házak lesöpört padlásai, a koholt kulák-perek, az ÁVH embertelensége, kultúránk oroszosítása, az egyházak üldözése, a kitelepítések, a demagóg jelszavak tömege, a diktátorokat éltető kötelező tapsorkánok, a személyi kultusz primitív uralma, a börtönök és internáló táborok poklai, a megnyomorított százezrek Recsken, Kistarcsán, a hortobágyi munkatáborokban és sok egyéb helyen. Miként Csoóri Sándor írja: "A legtöbb forradalom nem kezdeményezés, hanem válasz. Válasz, a hatalom kihívó, érthetetlen viselkedésére."

Valóban: 1956. október 23-a válasz volt mindarra, ami a kékcédulás választási csalással kezdődött 1947-ben, és amit később az egypárti diktatúra követett. Talán arra is válasz volt a forradalom, hogy miért maradt el az orosz csapatok kivonulása hazánkból 1955-ben, amikor Ausztriában az megtörténhetett. Biztosan válasz volt arra is, hogy akkor a sokat emlegetett SZKP 20. Kongresszusa emberarcúnak nevezte a szocializmust, deklarálta, hogy csak kisebb reformok szükségesek, tehát mindenféle képpen konzerválni kívánta az egypártrendszert, a diktatúrát, az alapvető emberi szabadságjogok semmibevételét.

Ha azt mondom, hogy a forradalom válasz, akkor arra is gondolok, hogy létrejött a rettegett Államvédelmi Hatóság, meg arra, hogy a koncepciós per végén Mindszenthy József bíborost is bebörtönözhették.

Mélyben szunnyadó erők szabadultak fel '56 októberében a kíméletlenül fojtogató légkörben. Egy évtized után ekkor lélegezhetett a magyar lakosság először a szabadság friss levegőjéből. Nem hatalomvágyó, nyugtalan emberek, vagy kalandra éhes diákok mozgalma zajlott azokban az október végi napokban. Nem is külföldi ösztönzésre történtek az események, miként az sokáig az MSZMP népámító propagandája hirdette és tanította.

Bibó István 1956. november 4-én azt nyilatkozta: "A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, miszerint a magyar forradalmat fasiszta és antiszemita kilengések szennyezték volna be. A harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép. Megrendítő, és csodálatos volt a felkelt nép emberséges és bölcs magatartása, amellyel a leigázó idegen hatalom, és honi hóhérkülönítmények ellen fordult."

Ez a Bibó által kiemelt összefogás '56 örökérvényű eredménye, amire ma is jogos nemzeti büszkeséggel tekinthetünk vissza, mert ez történelmünkben valljuk be, ritka jelenség.

A lyukas zászlók alatt egyetértésben gyülekező és vállvetve harcoló öregek és fiatalok, munkások és parasztok, vasutasok és diákok, közalkalmazottak és katonák példát adtak nemcsak a későbbi magyar nemzedékeknek, hanem a környező népeknek is, hogy Európának ebben a régiójában is felemelhető a szabadság zászlaja, a diktatúra ellenében. Felemelhető akkor, ha alatta egyetértés uralkodik.

Szabadságharcunkat és forradalmunkat eltiporta a túlerő. Olyan megtorlás következett ezután, amely messze túllépte a Haynau-féle rémuralom tetteit is. A vezetőket, Nagy Imrét, Gyimes Miklóst, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet halálra ítélték, és egy kirakatper után 1958. június 16-án az ítéletet végre is hajtották. Több száz halálos ítélet, és büntetés várt a résztvevőkre.

A kommunizmus áldozatainak számbavételére ugyan nem rendeztek "Nürnbergi Pert", de mi, józan magyarok, az áldozatokat ma is áldozatoknak, a megtorlást megtorlásnak nevezzük. Mi, józan magyarok, jól tudjuk, ez itt a hóhér, ez itt az áldozat. Ez itt a védtelen polgár, ez pedig a fölfegyverzett megtorló. Ez itt a fogoly, ez pedig a foglár. Ez itt Nagy Imre, az pedig az őt eláruló pártfőtitkár. Az egyik a szabad, független európai Magyarországért küzdött, a másik a Szovjetunióért. Mi, józan magyarok tudjuk, nem lehet vállalni mindkettőjüket, mert egyik a másiknak gyilkosa.

Ebből az időből származik a sokat emlegetett "levadászni" kifejezés. A legszomorúbb az, hogy akadtak, akik a hatalomhoz dörgölőzve szolgálatába álltak a rendőrállamnak, részesei lettek a hatalom megtorlási akcióinak, karrierjüket még hosszú éveken keresztül a magyar nemzeti értékek pusztítása árán kívánták építeni. Illyés Gyula szerint "a magánszorgalmú kutyák csaholása volt a legvisszataszítóbb jelenség."

"Aki csak utcájukba ért,

szaggatták volna cafatokra,

csontját mindet megropogtatva,

külön-külön leszopogatva,

egy köhejért, egy zörejért.

A magánszorgalmú ebek,

Ahogy végigfutva a láncot,

Két lábra állva azt a táncot

Járják: vért, vért vagy megveszek,

Ahogy az éji falun át

Morse-mód híreket csaholtak:

Messze jelentve élőt-holtat

S mert nem téphették le a holdat,

Zokogtak, szörny kanik és szukák!

Ez volt mégis a legcsúnyább.

Igen, ez volt nemcsak a legriasztóbb, de legfájóbb és a legtragikusabb. A túllihegett és értelmetlen bosszú, amely a forradalom leverését követte. Bebörtönzött és megkínzott emberek, kettétört életpályák, segédmunkásként tengődő diplomások, x-es kategóriába sorolt diákok, üldözött egyházi személyek jellemezték az '56 utáni "konszolidáció" éveit.

Így került sor Önöknél is Wittner Jakab kivégzésére, a megyében több mint 300 razziára, és mintegy 5000 ember letartóztatására. 434 megyei lakos ellen indítottak pert, 12 halálos ítélet született, amelyből 8-at végre is hajtottak. Történelmi tény, hogy a kecskeméti forradalmi munkástanácsok országos viszonylatban is jelentős ellenállást fejtettek ki a Kádár-kormánnyal szemben. Ebben meghatározó szerep jutott Pullay Bélának, B. Hajagos Károlynak, Bognár Ferencnek, Nagy Sándornak, Vlacsil Tibornak és Ferenc Bélának, és természetesen másoknak is, akik kiálltak a forradalom eszményei mellett.

Vajon a rendszerváltoztatás után megvalósultak-e '56 eszméi? Elmondható-e ma - ha késve is - győzött október szellemisége? Vagy igazuk lehet azoknak, akik szerint már kihunytak a 49 évvel ezelőtti lelkesültség lángjai, és legjobb, ha elsikkadnak '56 nemes eszméi? Forma szerint minden a helyén van: október 23-a, a magyar naptárak szerint piros betűs ünnep, az akkori eseményekről szabadon lehet írni és szólni, nem kell titokban tartani senkinek emlékeit. A szabadság, amelyet 56-ban nem tudtunk kivívni 1990-ben megadatott, de csak akkor válik igazi értékké, ha élni tudunk vele. Ez tehát az igazi kérdésünk: mit kezdjünk szabadságunkkal?

15 évvel ezelőtt egységesek voltunk abban, hogy ki kell alakítanunk a piacgazdaságot, visszavonhatatlanná kell tegyük a demokráciát, meg kell valósítanunk olyan közösségekbe tartozást, amely biztonságunkat és gazdasági fejlődésünket szolgálják. Beléptünk tehát a NATO-ba és az Európai Unióba. A következő 15 évre is bátor, nagy ívű célokat kell kitűznünk, olyanokat, amelyek immár a nemzet teljes felemelkedését szolgálják.

Abban bízom, hogy egy ünnepi szónok, aki 2020-ban majd itt áll Önök előtt, már arról számolhat be, hogy

•Magyarországon euróval fizetünk,

•Hogy minden olyan szomszédos ország, ahol magyar kisebbségek laknak csatlakozott az Európai Unióhoz, megtörtént tehát a magyar nemzet újraegyesítése,

•Sikerült megállítani a szinte már tragikus népességfogyást, hiszen olyan családpolitikát folytattunk, amelynek segítségével a nők két, vagy annál több gyerek felnevelését is szívesen vállalják,

•Végezetül, életszínvonalunk elérte az Európai Unió átlagát.

Ezek nem az én prognózisaim, hanem másfél millió magyar ember véleményének összegzése, akik részt vettek a Nemzeti Konzultációban. A Nemzeti Konzultáció egyik fő üzenete az volt mindannyiunk számára, hogy zárjuk le a tegnap vitáit, a rendszerváltoztatás korszakának vége van. A múlt vitái helyett forduljunk inkább a holnap kérdései felé. Ezen feladatok elvégzéséhez legkésőbb jövő év tavaszán, az általános választások után, hozzá fogunk látni, de egyáltalán nem mindegy, hogy a polgári oldal milyen állapotban veszi majd át az országot.

A jelenlegi helyzet nem biztató a jövőre nézve:

Óriási mértékű az ország eladósodása,

Négyszázezer embernek nincs munkája, köztük igen sok fiatalnak,

Több mint hárommillió ember él a szegénységi küszöb környékén, közel a létminimumhoz,

A családtámogatás, otthonteremtési támogatás rendszere a tehetősebbeket segíti,

A nemzeti vagyon még megmaradt, utolsó 10%.-ára is vevőt keresnek,

A jövő évi költségvetéssel egy tapodtat, sem közeledünk az EURÓ bevezetéséhez,

A bonyolult és állandóan változó adórendszer elsősorban azokat sújtja, akik az ország felét foglalkoztatják, a kis és középvállalkozókat,

A gazdák jelentős hátrányba kerültek Más ország Gazdáival szemben, nem kapják meg időben járandóságukat, üzleteinket elárasztják a külföldi termékek a mezőgazdaság szinte minden ágazata válságot élt át 2005 évben,

Várat magára az oktatás és az egészségügy átfogó reformja,

Önkormányzataink, iskoláink, korházaink, a vasút, kulturális intézményeink elszegényedtek, sőt eladósodtak, s ami a legnagyobb baj, hogy ezt egyesek úgy látják, mint a megvalósult jólétet, a dübörgő gazdaságot, amit fél Európa irigyel.

Úgy gondolom, a következő időszak is arról szól majd, ami végső soron az 1956-os küzdelmeknek célja volt. A nemzet erkölcsi és szellemi energiáinak koncentrálásával, napi konfliktusokon felülemelkedni képes méltóságával, értékeket teremtő cselekvéseivel válhat csak valódi értékké elnyert szabadságunk, s ha ezzel méltóképpen élni tudunk, akkor vehetjük birtokba végleg október örökségét.

Most olyan úton járunk, amelyet "Új Honfoglalásnak" is nevezhetünk. Ezen az úton 1956 hősei mennek elöl. Mi ezen az úton maradunk, mert itt érezzük jól magunkat. Ezen az úton maradunk, mert itt tudjuk megtartani, ami nekünk igazán fontos: az emberi méltóságot, történelmünket és kultúránkat, a magyar termőföldet, az ország még meglévő vagyonát, családjaink jövőjét, a fiatalok tehetségét, az időskor tisztességét, a határon túli magyarokat.

Még 1956-ban Mindszenthy József hercegprímás 8 évi börtön után azt mondta, "most a magyar szívekben szeretetre és összefogásra van szükség." 49 év után ezt meg kell ismételjük: most a magyar szívekben szeretetre és összefogásra van szükség. A mi szívünkben nem lehet gyűlölet, mert a mi utunkon járók közössége a barátság, a bizalom és a szeretet köré épül.

Hasonlóan az 1848-as forradalomhoz, az '56-os forradalmat és szabadságharcot is külföldi hatalmak segítségével vérbe fojtották. De mégis volt pillanat, amikor ezek a forradalmak győztek. Új kormányok alakultak, amelyek korábban is és 56-ban is az ország szabadságát, függetlenségét és haladását tartották legfontosabb feladatuknak. Ahogy a saját életünk, úgy a nemzet élete is, amit történelemnek hívunk, nevezetes pillanatokból tevődik össze. Ezekért a pillanatokért érdemes élni, áldozatokat vállalni, ezek a pillanatok töltenek el bennünket reménységgel, és ezeket a pillanatokat soha nem szabad elfelejtenünk!

fideszfrakcio.hu