Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán: Kölcsönös gyanakvás és félelem árnyékolja be az ünnepet

Kölcsönös gyanakvás és félelem árnyékolja be ünnepünket, hiányzik a bizalom, az összefogás és az egyetértés - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke vasárnap budapesti Széna téren, a II. kerületi Fidesz szervezet által rendezett 1956-os megemlékezésen.


Dátum: 2005-10-23 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45402
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:56.700339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Kölcsönös gyanakvás és félelem árnyékolja be az ünnepet, bizalomra való képesség, összefogás, egyetértés helyett" - mondta a politikus, aki szerint mintha éppen 1956. lényege hiányozna, a mindent elsöprő nemzeti egyetértés, az "aki magyar velünk tart élménye", amely két hétre megmámorosította a lelkeket és olyan helytállásra, együttműködésre sarkallta az embereket, amely az egész világ csodálatát kiváltotta.

Hangsúlyozta: a rendszerváltás után sokan és joggal gondolták úgy, hogy október 23-a egy nagy és tiszta ünnep lesz, a 33 évig néma igazság kimondásának, az összefogásra kész nemzetnek a közös ünnepe, főhajtás a hősök és mártírok előtt, elégtétel a forradalmi múltjuk miatt üldözötteknek, és tanulság a felnövekvő nemzedéknek.

"Másfél évtized után látnunk kell, hogy mindez csak részben teljesült: az igazságot sajnos sok esetben sikerült puhára párolni, relativizálni, a nemzeti közösségteremtő próbálkozásokat ellehetetleníteni, és a forradalom élő résztvevői sem elégtételt kaptak, inkább gyanúsítgatást, (...) a közvélemény jó részében eredményesen alakították ki róluk a békétlenkedő hőzöngő képét" - mondta Pokorni Zoltán.

Hozzátette: már az is el kellett volna, hogy gondolkoztasson minket, amikor 1994-ben a választók többsége "a forradalom letörésében fegyveresen közreműködő, az idegen hatalmat kiszolgáló embert választott miniszterelnökének".

A zavar azóta csak folytatódott, hiszen az emberek kifütyülik az 1956-os halálraítéltet jelenlegi politikai szerepvállalása miatt, míg a volt miniszterelnök, "az egykori pártállami vezető, az utolsó pénzügyminiszter, titkosügynök, keblére öleli az 56-osok kiválasztott képviselőit", de csak lopva, az éj leple alatt meri elküldeni koszorúját. Gondolhattuk, hogy a forradalom leverőinek örökösei nem ünnepelhetnek szívből velünk - mondta Pokorni Zoltán, aki párhuzamot vonva 1848-as szabadságharccal azt mondta: egyetlen Habsburg főherceg sem vette volna magának a bátorságot, hogy elmenjen Batthyány Lajos sírjához március 15-én, és feltegye a kérdést "Lajos, te most mit tennél".

"Ebből látszik, hogy bizonyos értelemben tényleg a bátorság kormányával van dolgunk" - jegyezte meg.

Mint mondta, a Kádár-rendszer alatt kevesek titkos ünnepe volt 1956, a többség gyakorta meg is feledkezett róla, a sajtó pedig szokásához híven teljesen másról beszélt, például 1970. október 23-án a Népszabadság arról adott hírt, hogy Apró Antal hazatért Moszkvából, a KGST tanácskozásáról.

Feltette a kérdést, vajon hogyan lehet megmenteni a nemzeti ünnep becsületét a Kádár-rendszer iránti nosztalgiával szemben, amely közrejátszik abban, hogy Kelet-Közép-Európában és a Balkánon, Bulgáriát kivéve már csak nálunk van hatalmon "a kommunista utódpárt, a forradalmat vérbefojtó párt jogi és gazdasági örököse".

Rámutatott: nem szabad elfelejteni, hogy a diktatúra konszolidált időszakának "gyökere vérben ázik", ezért ahhoz, hogy megmentsük az ünnep becsületét, újra és újra el kell mondani az igazságot, nevén kell nevezni a gyilkosokat, fejet kell hajtani a hősök előtt, a túlélőknek köszönetet kell mondani, és el kell mondani a gyerekeknek a forradalom tragikus és egyben felemelő történetét.

A megemlékezésen Balsay István, a II. kerület fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: "múlt sötét erői" még 49 év után is gátolják a történészeket az 1956-ban történtek feldolgozásában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek