Minden autót fertőtlenítenek a határon
Horvátországban szigorú ellenőrző rendszert állítottak fel, miután elhullott hattyúk tetemeiben madárinfluenza vírust mutattak ki. Az Európai Unió hétfőtől megtiltja a Horvátországból érkező baromfi importját. A szerb hatóságok keddtől minden határátkelőn fertőtlenítik az érkező személygépkocsikat, és elkoboznak minden élő állatot és baromfiterméket.
Dátum: 2005-10-23 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:37:59.016068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Még vizsgálják, hogy a horvátországi Zdenci Nemzeti Parkban talált 12 hattyú halálát az emberre is veszélyes H5N1 vírustörzs okozta-e. A horvát hatóságok igyekeznek megnyugtatni a lakosságot, hogy elejét vegyék a pániknak.
"Megkezdtük a baromfik leölését, ezt törvények írják elő. De a lehető legemberibb módon hajtják végre. Közel 10 ezer szárnyasról van szó, és mintegy ezer háztartást érint" - mondja a horvát agrárminiszter. A baromfitartókat az állam kárpótolja, ami nem lesz olcsó, mert az Európai Unió hétfőtől felfüggeszti a horvát baromfiimportot.
A Európai Unió soros elnökségét betöltő Nagy-Britannia az egész világra kiterjesztené a vadon befogott szárnyasok, köztük a díszmadarak behozatali tilalmát. Ennek előzménye, hogy az egyetlen brit megbetegedést egy Dél-Amerikából behozott papagájban mutatták ki. "Elért bennünket a madárinfluenza, a veszélyes H5-ös vírustörzset mutattuk ki. További vizsgálatok eredményeire várunk, hogy meghatározzuk a vírus eredetét" - nyilatkozta a brit főállatorvos.
Eközben Észak-Európában is megjelent a vírus. A svéd főváros, Stockholm közelében egy kacsa tetemében mutatták ki a kórt, de azt ott se tudják még, hogy a gyilkos H5N1 vírustörzsről van-e szó.
Szerbiában is szigorú óvintézkedéseket vezettek be, miután a két szomszédos országban, Horvátországban és Romániában megjelent a madárinfluenza. Tegnap este óta éjjel-nappali ügyeletet tart az egészségügyi minisztérium szakcsoportja, hasonlóképpen a főállatorvosi szolgálat válságcsoportja. Jelenleg csak a horvátországi, keddtől viszont minden határátkelőn fertőtlenítik az érkező személygépkocsikat, és elkoboznak minden élő állatot és baromfiterméket. Az egészségügyi minisztérium szerint azonban pánikra nincs ok, mert a madárinfluenzát nagyon ritkán kapják meg emberek.
***
Nem a madárinfluenza különösen veszélyes H5N1 vírusváltozatát találták egy Svédországban elhullott vadkacsában - jelentette be vasárnap a svéd nemzeti állategészségügyi intézet. A kacsatetemben, amelyet Stockholmtól száz kilométerre nyugatra találtak, a vírus egy gyengébb válfaját, a H5 jelűt mutatták ki a vizsgálatok - közölte az intézet munkatársa.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu