Párizsban is megemlékeztek az 1956-os magyar forradalomról
Az 1956-os Magyar Forradalom Francia-Magyar Emlékbizottsága koszorúzással, a Radio France magyar művekből összeállított kóruskoncerttel emlékezett vasárnap az 1956-os magyar forradalom kitörésének 49 évfordulójára.
Dátum: 2005-10-24 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:38:04.137146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1956-os Magyar Forradalom Francia-Magyar Emlékbizottsága a Magyar Katolikus Misszióban tartott szentmise után megkoszorúzta Mindszenty József hercegprímás párizsi emléktábláját, majd a Diadalív lábánál található Ismeretlen Katona sírját. Az emlékbizottság az egyetlen nem francia civil szervezet, amely rendszeresen koszorúzhat a francia főváros egyik legjelentősebb emlékhelyén. Az évforduló alkalmából a Radio France kórusa Keleti iskolák címmel adott hangversenyt a francia rádió központi épületében. Martino Faggiani vezényletével Yves Castagnet orgonakíséretében többek között Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Karai József és Liszt Ferenc kórusműveiből magyarul hangzottak el részletek.
MTI - fideszfrakcio.hu