Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szlovákiában is megemlékeztek az 56-os hősökről

Szlovákia két döntően magyarok lakta városában, Dunaszerdahelyen és Révkomáromban volt a hét végén megemlékezés az 1956-os magyar forradalom hőseiről.


Dátum: 2005-10-24 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:38:04.454632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Csallóköz központi városának számító Dunaszerdahelyen szombaton este az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc tíz éve álló emlékművénél, a helyi önkormányzat szervezésében rótták le kegyeletüket és gyújtottak gyertyát a dunaszerdahelyiek, és hallgatták meg Kovács László történész 56-os eseményeket felidéző visszaemlékezését, utána megtekintették Mészáros Márta Nagy Imréről szóló művét, a Temetetlen halott című filmet.

Vasárnap este Révkomáromban is megemlékeztek 1956-ról. A Magyar Kultúra és Duna-mente múzeumának dísztermében a Dicsőség a legyőzötteknek című filmet vetítették, majd a forradalmat idéző versek, visszaemlékezések, utána a forradalom eseményeiről szóló előadás hangzott el. Az emlékezők este a révkomáromi városháza előtti téren, a várvédő Klapka György szobránál gyújtottak mécseseket az 1956-os forradalom hőseinek emlékére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek