Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lengyelország: euró 2009-ben

Lengyelország tartja az euró 2010-es bevezetésének tervezett határidejét, de ehhez nem kíván különösebb erőfeszítést tenni, mondta a lengyel miniszterelnök-jelölt, Kazimierz Marcinkiewicz.


Dátum: 2005-10-24 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:38:06.047837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Meggyőződésem, hogy ennek a kormánynak a megbízatása alatt természetesen úton teljesíteni fogunk minden euróövezeti feltételt. De csakis természetes úton-módon. Teszek róla, hogy a feltételek teljesítését ne gyorsítsuk meg, ne kelljen hozzá nagy erőfeszítés - idézte a kormányfőjelölte hétfőn a Parkiet című gazdasági lap. Marcinkiewicz azt fejtegette, hogy az eurócsatlakozás céljának nem fogják alárendelni a gazdaságpolitikát.

A Marcinkiewicz pártjához, a konzervatív Jog és Igazságosság pártjához tartozó Lech Kaczynski vasárnap fölényesen megnyerte a lengyel elnökválasztás második fordulóját. Riválisa, Donald Tusk, a piacbarát Polgári Platform jelöltje elismerte vereségét. Kaczynski 2010-re népszavazást ígért az euró bevezetéséről.

A kampányban kemény hangot megütő, a volt kommunisták közéletből történő eltávolítását és kérlelhetetlen korrupció-ellenes harcot ígérő Lech Kaczynkski a győzelme biztossá válása utáni első nyilatkozatában már azt mondta, hogy Lengyelországnak nagyobb szüksége van az egyetértésre, mint azok megbüntetésére, akik valami rosszat követtek el a múltban. Azt mondta, hogy a szeptemberi parlamenti választáson együtt többséget szerzett, és kormányozni együtt akaró két párt, a Jog és Igazságosság és a Polgári Platform minél előbb kezdje meg a koalíciós tárgyalásokat. Marcinkiewicz körülbelül szombatra ígéri az új kormány összeállítását.

A Polgári Platform már lemondott a 15 százalékos egységes, egykulcsos adórendszer követeléséről, Marcinkiewicz pedig kijelentette, hogy folytatják a privatizációt a tőzsdén, habár a legnagyobb kereskedelmi bank, a PKO Bank Polski, a PKN Orlen és a Lotos olajtársaság, a KGHM fémművek és a PGNiG gázmonopólium fölött a kormány mindenképpen megtartja az alapvető ellenőrzést.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek