Januárban folytatódik Bácskai büntetőpere
Bácskai János büntetőperének megismételt elsőfokú eljárása januárban folytatódik - tájékoztatta a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese az MTI-t.
Dátum: 2005-10-24 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:38:07.975183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az október 3-án indult új elsőfokú eljárással kapcsolatban a korábban másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla iránymutatásként előírta a megyei bíróságnak a vádlott és a már meghallgatott tanúk újbóli meghallgatását, erre azonban maradéktalanul nem került sor, ezért döntött a bíróság a tárgyalás elnapolása mellett - tette hozzá Cseh Attila.
A katonai ügyészség vádirata szerint Bácskai János dandártábornok, aki a vádbeli cselekmények idején a maffiaellenes központ főigazgatója volt, Kulcsár Attilával kapcsolatban hivatalos személyként bűnpártolást követett el.
Eszerint a tábornok 2003 júniusában a K and H Equities befektetési tanácsadó üzletágát vezető Kulcsár Attila kérésére közbenjárt azért, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete előtt rejtve maradjanak a bróker által elkövetett pénzügyi visszaélések. A katonai ügyészek szerint Bácskai János tudatában volt annak, hogy Kulcsár Attila bűncselekményeket követett el, és ezzel kapcsolatban a maffiaellenes központ vezetőjeként magas rangú rendőrtiszteket próbált megtéveszteni.
Bácskai János az eljárás során tagadta a terhére rótt cselekményeket.
Korábban, első fokon a Fővárosi Bíróság kimondta a vádlott bűnösségét és lefokozta, ám az ítélőtábla megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt hatályon kívül helyezte a nem jogerős döntést és a megismételt eljárás lefolytatására a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsát jelölte ki.
MTI - fideszfrakcio.hu