Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázas kártyavárépítésbe fogtak Gyurcsányék

Gyurcsány Ferenc gyakran változtatgatja abbéli véleményét, hogy be akarja-e vezetni az eurót vagy nem. Elveszítette a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikája hitelét, sőt, azt sem tudni, a múltról mi fog kiderülni a jövőben - mutatott rá Varga Mihály a Fidesz hétfői frakcióülésén. Hozzátette: azért még van valós képünk az ország állapotáról, hiszen az Eurostat vezetőit szerencsére nem tudja leváltani a szocialista kormány.+Letölthető az előadás diavetítése


Dátum: 2005-10-24 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:38:08.625267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Összedőlt a kártyavár", megbukott az a gazdaságpolitika, amit a kormány három és fél éven át folytatott. A 2003-as, a 2004-es és az idei költségvetés is már év közben megbukott, hiszen a tervezett hiányról utólag minden évben kiderült, hogy tarthatatlan, mivel másfélszeresére nőtt. A kormány gazdaságpolitikája ezzel szinte minden maradék hitelességét elvesztette - mutatott rá Varga Mihály, aki a 2006-os költségvetést is kártyavárhoz hasonlította, amelynek legnagyobb vesztese az oktatás, az egészségügy, a munkahelyteremtés ügye és az önkormányzati szféra.

Egy óvodás vagy iskolás gyermekre vetítve jövőre 10 ezer forinttal kevesebb támogatás jut, míg a gyógyító-megelőző egészségügyi ellátás 2006-ra tervezett előirányzata 33,7 milliárd forinttal kevesebb az idén várható teljesítés összegénél. Az egészségügyi előirányzat nominális csökkentésére még nem volt példa az elmúlt 15 évben - jegyezte meg.

Egy megbukott gazdaságpolitikával ugyanakkor sem a nyugodt tervezést, sem a biztonságos működést, sem az euró bevezetését nem lehet célként kitűzni és megvalósítani - mondta.

Elemzők tudják: egyre kisebb az esélye annak, hogy 2010-ben be lehet vezetni az eurót. Ugyanakkor a bevezetéshez új gazdaságpolitikára és új költségvetésre lenne szükség - vélte Varga Mihály.

"Gyurcsány Ferencnek el kell dönteni végre azt, hogy mit akar: euróbevezetést és az ezzel járó költségvetést, vagy pedig az euró bevezetését továbbra is lebegtetni akarja" - mondta a Fidesz alelnöke a frakcióülés sajtónyilvános részén. A miniszterelnök az "egyik lábáról a másikra áll" ebben a kérdésben, hol szeretné bevezetni az eurót, hol az elhalasztás mellett érvel.

A "kiadási populizmus" mellett megjelent "bevételi populizmus" is, vagyis nem megalapozott a 2006-os költségvetés bevételi oldala. Az Állami Számvevőszék jelentését idézve hozzátette: a személyi jövedelemadó és a társasági és osztalékadó 2006-os módosításai a költségvetési törvény determinált céljait - az adócsökkentést, a versenyképesség növelését és az euró bevezetését - nem szolgálják.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek