Újabb madárinfluenzás tetemeket találtak Horvátországban
A H5 típusú madárinfluenza-vírust mutatták ki egy újabb, immár második horvátországi helyszínen talált hattyútetemekben - közölte hétfőn a zágrábi mezőgazdasági minisztérium szóvivője.
Dátum: 2005-10-24 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:10.258229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 13 hattyútetemet a kelet-horvátországi Zdenci városhoz közeli Nasice helység tavában találták szombaton. A Zdenci Nemzeti Parkban találták meg pénteken azoknak a hattyúknak a tetemét, amelyekről horvát szakértők megállapították, hogy madárinfluenza vírusától pusztultak el. A horvátországi mintákat további elemzésre elküldték a nagy-britanniai Weybridge-be, az ottani laboratóriumtól várják a vírustörzs pontosítását.
Horvát szakemberek még szombaton mintát vettek a 13 újabb tetemből, és hétfőre megvizsgálták őket. Mladen Pavic, a minisztérium szóvivője közölte, hogy a hattyúk halálát a H5 vírustípus okozta.
Közben a horvát hatóságok megsemmisítettek mintegy tízezer háziszárnyast a Zdenci Nemzeti Park környékén.
MTI - fideszfrakcio.hu