Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki a felelős azért, hogy ide jutottunk?

Hetek óta vitatéma, hogy miért nő az államadósság, az államháztartási hiány és miért beszél össze-vissza Gyurcsány Ferenc az euró bevezetésével kapcsolatban. Egyetlen kérdést, azonban még senki sem tett fel: Ki a felelős azért, hogy ez a helyzet bekövetkezhetett? Ki a felelős azért, hogy ide jutottunk? - kérdezte Gyurcsány Ferenctől hétfői napirend előtt felszólalásában Áder János


Dátum: 2005-10-24 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:11.874761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egy kormány nem lehet olyan felelőtlen, hogy csak ígérni tudjon. Aki ígér, annak teljesítenie is kell." Tudja-e Miniszterelnök Úr, hogy ki mondta ezt? Ön mondta 2004. november12-én.

A múlt héten Ön csak annyira volt bátor, hogy egy viszontválaszában - amire már nincs alkalma válaszolni az ellenzéknek - szóba hozza az euró bevezetésének ügyét. Ha a múlt hét gazdasági történéseit nézzük, azt látjuk, hogy gyengül a forint, esik a tőzsdeindex, a kormány magyarázkodásait komolytalannak tartják a külföldi elemzők, Brüsszel pedig újabb rovót ad Magyarországnak.

Hetek óta vitatéma, hogy miért nő az államadósság, az államháztartási hiány és miért beszél össze-vissza Gyurcsány Ferenc az euró bevezetésével kapcsolatban. Egyetlen kérdést, azonban még senki sem tett fel: Ki a felelős azért, hogy ez a helyzet bekövetkezhetett? Ki a felelős, hogy ide jutottunk?

Ha visszanézünk az időben, világosan láthatjuk a szélkakaskormány tökéletes alkalmatlanságát. 2002. május 26-án László Csaba pénzügyminiszter-jelölt még azt mondja, hogy 2007-ben bevezethetjük az eurót. 2003 márciusában szintén ő, már pénzügyminiszterként 2007 és 2009 közötti időpontról beszél. 2003 júliusában a következő szélkakas, Medgyessy Péter közli az országgal, hogy 2008-ban lesz az euró bevezetése. 2004 márciusában jön az újabb szélkakas, Draskovics Tibor már arról beszél, hogy túl ambiciózus volt a 2008-as dátum, és 2008-2010 közé teszi a közös fizetőeszköz bevezetésének időpontját. Két hónappal később Draskovics Tibor már 2010-ről beszél.

2005 szeptemberében a szélkakas szerepében Gyurcsány Ferencet láthatjuk, aki azt mondja, hogy 2010-hez képest egy-két évvel is tolódhat az euró bevezetése. Majd három hét múlva a miniszterelnök - egy jó szélkakashoz illőn - ismét módosítja elképzeléseit és azt mondja, hogy ragaszkodunk a 2010-es időponthoz.

De nem csak az euró bevezetésének időpontjától távolodtunk, hanem azoknak a feltételeknek a teljesítésétől is, amelyek a közös pénz bevezetéséhez szükségesek. A velünk együtt újonnan csatlakozott országok közül Magyarország az egyetlen, amelyik egyetlen, az euró bevezetéséhez szükséges feltételt sem képes teljesíteni.

Nézzünk szembe a tényekkel! A Medgyessy-Gyurcsány-kormány egyetlen saját maga által kitűzött célt, ígéretet sem tudott teljesíteni. A 2002-es konvergencia-programban meghatározták a 2003-as, 2004-es és 2005-ös hiányt, amit minden évben túlléptek, legutóbb például a tervezett hiány háromszorosát értük el. Az Önök által elfogadott költségvetés minden évben rövid idő alatt kártyavárként omlott össze. Gyurcsány Ferenc tapasztalatlanságát jól mutatja, hogy az unióban még soha nem fordult elő, hogy egy országot kétszer egymás után azért figyelmeztessenek, mert nem teljesíti a saját maga által vállalt célkitűzéseket.

Ezek után csak egy kérdés maradt. Honnan, kiktől veszi el a kormány azt az évi 300 milliárdot, ami az euró 2010-es bevezetéséhez szükséges?

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek