Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A luxusbaloldalnak nem okoz gondot a gázáremelés

Az idei évben több mint 40 százalékkal nőtt a gáz ára a hazai kis és középvállalkozóknál, és ami a kereskedőknél többletteher, az előbb-utóbb a lakosság számára is az - mondta interpellációjában Lázás Mózes fideszes képviselő hétfőn.


Dátum: 2005-10-24 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:12.171524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Államtitkár Úr!

2002-es kormányváltás óta folyamatosan nőttek a lakosság adóterhei. Kormánypárti politikusok, szocialista és szabad demokrata képviselők tavalyi év legvégéig 33-szor szavaztak meg adóemelést. Az idén pedig, meg Sem várva az adótörvények benyújtását, már évközben is adót emelt a Gyurcsány-kormány, méghozzá háromszor.

Nem érteni tisztelt Államtitkár Úr, miért van erre szükség, ha valóban kirobbanóan sikeres az ország. Mint ahogy azt sem érteni, hogy miért emelik egyébként rendkívül szokatlan módon immáron harmadik alkalommal ebben az évben a gáz árát a vállalkozók számára.

40 százalék. Csak az idei évben több mint 40 százalékkal nőtt a gáz ára a hazai kis és középvállalkozóknál. És ami a kereskedőknél többletteher, az előbb-utóbb a lakosság számára is az. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint, még ha a kereskedők a gázáremelésből fakadó költségek egyharmadát le is tudják nyelni, a gázáremelkedés nagyobbik részét kénytelen-kelletlen áthárítják a lakosságra.

Lehet, hogy a számlát Kóka miniszternek vagy Gyurcsány Ferencnek nem gond kifizetni, de azoknak, akik nem élnek luxus körülmények között, azoknak igenis probléma, hogy miből állják a cechet. Ők már nem azt kérik számon, miért nem tartották ígéretükhöz magukat, miszerint nem lesz gázáremelés. Csak azt szeretnék, hogy azok az árak, amelyek esetében a kormánynak jogosítványai vannak, azok ne messze az infláció szintje felett emelkedjenek.

Most Önök luxusbaloldaliként vagy nem érzékelik a problémát, amivel a gázáremelés jár a kiskeresetű embereknél, nyugdíjasoknál, vagy csak egyszerűen érzéketlenek velük szemben. Egyik sem igazán jó hír.

Kóka miniszter fiatalember, akinek nem volt kellő ideje arra, hogy mindenféle élethelyzetben tapasztalatokat gyűjtsön. De higgye el, nem minden a PR, nem lehet mindent csak beszéddel, csak szöveggel helyettesíteni. Segítsenek a hazai kis ás középvállalkozóknak, mert az ő terheik mindannyiunk terhei.

Kérdéseim ezek után a következők tisztelt miniszter úr.

1. Megtudná-e mondani, hogy hány százalékkal drágult a gáz ára a kis és középvállalkozások számára a 2002-es kormányváltás óta? Egy konkrét számra volnék kíváncsi.

2. Történt-e bármiféle tanulmány, háttérszámítás arra vonatkozóan, hogy a november 1-jétől tervezett 19 százalékos gázáremelés hogyan érinti a vállalkozásokat? Ha igen, miért nem hozták nyilvánosságra a tanulmányt?

3. Egyetért-e a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, aki szerint a vállalkozókat érintő gázáremelés megközelítőleg kétharmadát a lakosságra kénytelenek hárítani?

Várom őszinte válaszát.

***

Dióssy Gábor, a gazdasági tárca politikai államtitkára a beszerzési árak drasztikus emelkedésével indokolta a gázáremeléseket. Ezzel összefüggésben azt hangoztatta, hogy a hazai szükséglet mintegy 80 százaléka külföldről származik. Az államtitkár szerint más országokban még nagyobb mértékben nőttek a gázárak, Magyarországon viszont a kompenzációs rendszer bevezetése miatt az emberek kevésbé érzik a drágulást.

Lázár Mózes viszontválaszában a kereskedelmi és iparkamara kamara elnökét idézte ismét, aki szerint a gázáremelés kétharmadát a kereskedők a vásárlókra lesznek kénytelen hárítani. ennek kapcsán elmondta, hogy a pékek máris 10-15 százalékos áremelést jelentettek be.

Lázár Mózes arra is felhívta a figyelmet, hogy 2002 óta a vállalkozások számára mintegy 117 százalékával nőtt a gáz ára.

A képviselő elutasította az államtitkár válaszát, amit a parlament kormánypárti többsége viszont megszavazott.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek