Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Határozatot hirdet az Alkotmánybíróság az új felsőoktatásit örvényről

Ma hirdeti ki határozatát az Alkotmánybíróság az új felsőoktatási törvény előzetes normakontrolljáról. A május 23-án elfogadott jogszabályt Mádl Ferenc korábbi államfő küldte meg véleményezésre a testületnek, mivel szerint több ponton is ellentétes az alaptörvénnyel.


Dátum: 2005-10-24 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:16.377386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az előző köztársasági elnök szerint a törvény egyes szabályai ellentétesek a tudományos élet szabadságával, amelyet az alkotmány kiemelten fontos alapjogként biztosít. A törvény ugyanis több olyan kérdést az újonnan létrehozandó irányító testületek hatáskörébe utal, amelyek a felsőoktatási intézményeken belül a tudomány kérdéseit közvetlenül érintik.

A korábbi államfő alkotmányellenesnek találta azokat a szabályokat is, amelyek a kormányt hatalmazzák fel azoknak a tudományágaknak a meghatározására, amelyekben doktori képzés folyhat. Kifogásolta még, hogy a törvény az oktatási miniszter bizonyos fenntartói döntéseivel szemben nem biztosítja a bírósághoz fordulás jogát a felsőoktatási intézmények számára. Így a felsőoktatási intézmények autonómiáját és a tudomány művelését érintő döntésekkel szemben bírói jogvédelem nélkül maradnak az intézmények.

A törvény kapcsán a Fidesz is kilátásba helyezte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul.

Az oktatási tárca korábban ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy Mádl Ferenc alkotmányossági aggályai nem érintik a törvényjavaslat legfontosabb elveit és elemeit: a szakmai irányítás szétválasztását a gazdasági irányítástól, ezzel összefüggésben az irányító testületek létrehozását és a szenátus felállítását.

MTI- fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek