Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky kíméli az SZDSZ kasszát

Az SZDSZ pártkasszájának kímélésével a budapesti adófizetők pénzéből szervezi kampányát Demszky Gábor főpolgármester-jelölt - mondta Deutsch Tamás a Fidesz budapesti elnöke Tirts Tamással közösen tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-09-16 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:42.295573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Deutsch Tamás szerint a forgalmasabb budapesti kereszteződéseknél az autósoknak osztogatott kampánylap, a Fővárosi Dugó - ellentétben a főpolgármester állításával - egyáltalán nem tájékoztató, hanem sokkal inkább magyarázkodó és kampányjellegű újság. A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: a Fidesz budapesti szervezete valamint a polgári összefogás közös fővárosi frakciója a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy Demszky Gábor kampánya immár harmadik alkalommal, az SZDSZ kasszát kímélve, közpénzen zajlik. Véleménye szerint ez túlmegy a jó ízlés határán. - Ha áprilisi tréfa volna, hogy a reggeli csúcsforgalomban ezzel növelik az autósok adrenalin szintjét, megállná a helyét, de jelen esetben ízléstelen és felháborító, amit tesznek. A másik érdekessége a történetnek, hogy az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adnak Demszky munkatársai arról, hogy a lapot miből finanszírozza a főpolgármester. Először az a hír járta, hogy a fővárosi útfelbontásokban kivitelezőként közreműködő cégek teremtették elő a forrást, majd kiderült, hogy ezekről a pénzekről csak az érintettek nem tudnak. Mostanra azonban világossá vált, hogy a Főpolgármesteri Hivatal közpénzből nyomtatta ki a százezres példányszámú kiadványt, amelyet Demszky Gábor "viccesen" tájékoztató jellegű újságnak keresztelt. Köztudott azonban, hogy a tájékoztató újságoknak tartalmazniuk kell az impresszumot, azaz a kiadásért felelős személyek nevét, és nem árt némi tájékoztatást is közzétenni bennük. Jelen esetben azonban a kiadványban csak az szerepel, hogy az a főpolgármesteri hivatal sajtóosztályának megbízásából került a lap a nyomdába, s mi több, egyetlen tájékoztató jellegű információt sem tartalmaz, pedig erre nyolc oldalnak elégnek kellene lennie - mondta Deutsch Tamás.

- A Fővárosi Dugó című kampánykiadvánnyal még nem érte be a jelenlegi főpolgármester, hiszen emellett megnyitotta azt a plakátkiállítást, amelyen az elmúlt években felújított házak fotói láthatóak, természetesen Demszky aláírásával. Mintha személyesen neki és nem a pályázati úton elnyert állami támogatásoknak, a kerületi önkormányzatoknak, valamint a házak lakóinak, és csak ezután a fővárosi önkormányzat hozzájárulásának lenne köszönhető, hogy ezek az épületek megszépültek - tette hozzá a Fidesz budapesti elnöke.

Tirts Tamás a Fidesz, az MDF és az MKDSZ által életre hívott frakció vezetője szintén úgy véli, ízléstelen ez a fajta kampányfogás. - Frakciónk kíváncsian várja Demszky Gábor válaszát arra, hogy miből finanszírozták a kiadványt, és miből fizetik a terjesztőket. Ennek megállapítására kezdeményeztük egy rendkívüli közgyűlés összehívását annak érdekében, hogy fény derüljön az igazságra. Ha Demszky eleget tesz a kérésnek úgy öt napon belül reagálnia kell a közgyűlés összehívásával. Az itt élők tájékoztatása mindannyiunk szívügye, de ezt nem egyedül a főpolgármesternek kell elvégeznie, és főleg nem kampányidőszakban, felhasználva azon polgárok pénzét is, akik soha nem tisztelték meg bizalmukkal a jelenlegi városvezetést - jelentette ki Tirts Tamás.

A polgári összefogás budapesti frakciójának vezetője a szükséges lépések megtétele mellett a főváros pénzügyi ellenőrző bizottságához fordul az ügy tisztázása kapcsán.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek