EU-diplomaták látogatnak Vajdaságba
Az Európai Unió Belgrádban akkreditált nagykövetei november 21-én Vajdaságba látogatnak és megbeszéléseket folytatnak a helyi önkormányzatok és a tartományi hatalom képviselőivel - állapodtak meg ma a Rasim Ljajic emberi jogi és kisebbségi miniszterrel folytatott megbeszélésen.
Dátum: 2005-10-24 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:19.619579, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Beta jelentése szerint Ljajic ma fogadta az uniós országok diplomatáit és tájékoztatta őket a vajdasági helyzetről és azokról az intézkedésekről, amelyeket az állam tesz a kisebbségek helyzetének javítása és az etnikai indíttatású incidensek kiküszöbölése céljával.
Forrás: vajdaságma.inf
fideszfrakcio.hu