Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tandíjbotrány a Budapest Média Intézetben

hogy jogszerűtlenül szedtek pénzt budapesti kihelyezett tagozatra járó, államilag finanszírozott hallgatóktól. A döntés felemás, hiszen míg az iskola jelenlegi diákjainak felajánlotta, hogy Szegeden vagy Budapesten ingyenes képzésben vehetnek részt, addig az intézet korábbi hallgatói nem kapják vissza a pénzüket.


Dátum: 2005-10-25 07:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:25.513160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az oktatási ombudsman ajánlása nyomán az egyetem vezetése hétpontos intézkedési tervet fogadott el. E szerint jövőre már csak költségtérítéses képzés indul a Budapest Média Intézetben (BMI), így nem lehet majd vitatni azt, hogy pénzt szednek a hallgatóktól. A jövőben a hallgatókkal külön szerződést kötnek majd. Ezentúl az általuk befizetett pénzt az egyetem és nem a Havas Henrik vezette Média Menedzser Oktató Kft. számlájára kell utalniuk. Ennek értelmében továbbra is fizetniük kell az államilag finanszírozott képzésben részt vevő BMI-s hallgatóknak, mivel a diákok - a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetése szerint - a fővárosban az alapképzésen túl pluszszolgáltatáshoz jutnak.

Szabó Gábor, az egyetem rektora ugyanakkor kijelentette: ha a médiaintézet jelenlegi hallgatói nem írják alá a szerződést az egyetemmel, akkor lehetőségük van arra, hogy tanulmányaikat Szegeden folytassák, de arra is, hogy BMI-ben szerezzék meg a diplomájukat pluszszolgáltatás igénybevétele nélkül. Azok, akik továbbra is befizetik a "pluszszolgáltatásért" járó pénzösszeget, külön igazolólapot kapnak, amely tartalmazni fogja, hogy birtokosa valóban "emelt szintű" képzést kapott egyetemi évei során. Ezt a diplomához tartozó "betétlapot" a korábban végzett hallgatók is megkaphatják, a pénzüket azonban nem fizetik vissza, mivel - Szabó Imre jogi kari dékán szerint - az egyetem részéről nem történt károkozás.

A rektori sajtótájékoztatón egy ideig részt vett Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa is, de még az esemény befejezte előtt távozott és a folyosón válaszolt az újságírók kérdéseire. Az egyetem rektora közölte: ezt a "rektori méltóság megsértésének" tekinti. Az ombudsman fenntartotta véleményét, hogy az egyetem jogsértő gyakorlatot folytatott. Aáry kijelentette: az oktatás közszolgáltatás, nem pedig egyenrangú felek szerződése. Az állam és intézményei csak azt tehetik meg, amit a jogszabály előír és megenged számukra. Elmondta: a napokban a nyilvánosság előtt ismerteti álláspontját.

- Az egyetem a lehető legroszszabb lépést választotta azzal, hogy felajánlotta Szegeden az ingyenes képzést a Budapest Média Intézet jelenlegi hallgatóinak, hiszen ezzel elismeri, hogy a két kurzus között különbség van - mondta lapnak Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. Hozzátette: teljesen jogszerűtlen, hogy ugyanazért az államilag finanszírozott képzésért Budapesten fizetni kell, Szegeden pedig nem. Ekler logikátlannak nevezte, hogy az egyetem jelenlegi hallgatóival szemben orvosolni akarja a jogsértést, a volt diákoknak azonban nem adja viszsza a pénzt, miközben szóban ragaszkodik ahhoz, hogy jogszerűen jártak el. A testület elnöke holnapra rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, ott döntenek arról, hogy milyen további lépéseket tegyenek a hallgatók érdekében.

Három fiatal még tavasszal fordult panasszal az oktatási jogok biztosához, mert szerintük a BMI jogszerűtlenül kért tőlük pénzt. Államilag finanszírozott alapképzésre jártak, mégis nyolcvanezer forintot kellett befizetniük félévente. Az összeget nem az egyetemnek, hanem Havas cégének, a Média Menedzser Oktató Kft.-nek a számlájára kellett befizetni.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek